18. fejezet

Kérlek

Éreztem, ahogyan a düh átjárja egész testemet. Rossz volt Katet így látni. Legszívesebben megöltem volna azt az alakot, akit ezt művelte vele. Lehet, hogy most nem vagyunk éppen jóban, de ezt akkor sem érdemelte. Egy nő sem érdemel ilyen bánásmódot.

- Engedd el te állat – kiáltottam rá.  Meglepetten tekintett rám, majd szélesen elmosolyodott. Meg tudtam volna fojtani.

- Tán a barátnőd? – kérdezte csúfondárosan. Épp válaszolni akartam, mikor fojtatta – Kopj le haver. Még nem nagyon remekelt. – remegtem a dühtől. Hogy merészel ilyet mondani? Megölöm, egyfolytában ez kattogott a fejemben. Próbáltam higgadtnak tűnni, de szerintem nem nagyon sikerült. Visszafojtott lélegzettel fordultam Kate felé, aki még mindig a földön feküdt és halkan sírt.

- Állj fel. Megyünk – Kate azonnal bólintott, de mielőtt még felállhatott volna visszalökte őt az a férfi, aki ilyen csúnyán elbánt vele. Kate fájdalmasan felszisszent, mire még jobban kezdtem remegni a dühtől.

- nem megy innen sehova, addig, míg az enyém nem lesz – nem bírtam tovább türtőztetni magamat. Nagy lendülettel vágtam bele ököllel az arcába, mire hátratántorodott és elesett. Mielőtt bármit reagálhatott volna, felrángattam Katet a földről és megindultam kifelé. Még hallottam, ahogyan utánunk kiabál valami olyasmit, hogy ez nem igazságos, de nem foglalkoztam vele. Ahogy a kocsi felé tartottunk minden szempár ránk szegeződött, de nem foglalkoztam vele. Kate mellettem egész testében remegett és még mindig patakokban folytak a könnyei. Annyira rossz volt így látni, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Kinyitottam neki az anyósülésnél az ajtót, majd megvártam, míg beszáll. Átmentem a vezető üléshez, majd én is beszálltam. Egy ideig csendben ültünk. Megpróbáltam megnyugodni, hogy ne ijesszem meg még jobban, de nem nagyon jött össze. A feszült csöndet Kate halk hangja szakította meg.

- Köszönöm Harry – tekintetem arcára vezettem. Igazából szörnyen nézett ki. A szeme vörös volt a sok sírástól, folyt az orra és a sminke elkenődött, de én még így is gyönyörűnek találtam.

- Szívesen – válaszoltam végül. olyan sok mindent szerettem volna neki mondani, de nem tudtam, hogyan kezdhetnék hozzá. nem akarok vele kiabálni vagy esetleg ellenségesen viselkedni, de attól tartok, ha felhozom a témát ez fog megtörténni. Aztán végül is, nem tudtam magamban tartani. Muszáj volt választ kapnom a kérdéseimre. – hogy gondoltad ezt? Miért lettél kurva? Miért mentél el otthonról? Ráadásul drogozol, legalábbis a szüleid ezt mondták. Mégis, hogy a fenében gondoltad ezt az egészet? – Kate ajkai megremegtek, de ha már elkezdtem muszáj volt befejeznem. – Most komolyan ezért az életért hagytad ott a szüleidet? – elhallgattam mikor Kate hangosan felsírt. Nem akartam megríkatni, de egyszerűen mikor elkezdtem már nem tudtam abbahagyni. Kate az ajtó nyitóhoz kapott, mire gyorsan lezártam az egész autót. Kate zokogva dőlt neki az ablaknak. nagyot sóhajtva hajoltam oda hozzá és öleltem meg.

- Ne har…hara..haragudj – hüppögte. Szívszaggató látvány volt. Még sosem láttam ennyire késznek. Gyengéden odabújt a mellkasomhoz és csak zokogott. Nem érdekelte ki látja. Nagy nehezen megnyugodott és rám emelte tökéletes tekintetét. Sminke még jobban elkenődött, mire a szívembe fájdalom nyilallt. Nem akartam, hogy még miattam is szenvedjen. Nagy nehezen összeszedte magát és kibújt az ölelésemből.

- Ne haragudj – ismételte meg, de én csak legyintettem ezzel is jelezve, hogy szóra sem érdemes. Vártam, hogy mondjon még valamit, de Kate néma maradt. Nem szólt semmit csak nézett ki a fejéből. Sóhajtottam egy nagyot majd beindítottam az autót és elindultam. Elviszem magamhoz Katet, nem akarom most egyedül hagyni, ilyen ramaty állapotban.

- Hova megyünk? – fordult felém, mikor elhajtottunk a háza mellett. Szemem sarkából ránéztem, majd egy vigasztalónak szánt mosollyal, azt válaszoltam.

- Elviszlek hozzám. Most nem merlek egyedül hagyni – arra számítottam, hogy tiltakozni fog és felháborodottan követeli majd, hogy vigyem haza, de meglepetésemre Kate egy szót sem szólt. Lehajtott fejjel várta, hogy megérkezzünk hozzám.
- Megérkeztünk - szólaltam meg halnak, mire felkapta a fejét. megkönnyebbülten sóhajtott, mire rögtön tudtam, nem akart abba házba menni mint ahol a múltkor voltunk, valahoil meg tudtam érteni.
- Miért hoztál ide? - kérdezte mielőtt még kiszállasztattam a kocsiból. Ezen a kérdésen elgondolkoztam, elvégre még magam sem tudom a választ. Azt tudtam, hogy beszélnem kell vele és ez nem várhat, de hogy miért pont ahhoz a házhoz hoztam, ahol oly sok szép emlékünk van, igazság szerint fogalmam sincsen róla.
- Beszéni szeretnék veled - válaszoltam végül neki, bár pontosan tudtam, nem mondok igazat. Egyszerűen szerettem volna Kate közelében lenni. Nem tudtam volna most egyszerűen magára hagyni. Nem ezt érdemli. Tisztában voltam vele, hogy nem voltam az utóbbi időben éppen kedves vele, de ha most gondoskodom róla, akkor talán valamicskát könnyíthetek a lelkiismeretemen és talán ő is megkedvel egy kicsit.
- Miről? - emelte rám még mindig vörös szemét. Azt hittem a szívem szakad meg. Nem volt jó érzés őt ilyen állapotban látni.
- Majd bent elmondom - mielőtt még több kérdést feltehetett volna, kipattantam az autóból, megkerültem majd neki is kitártam az ajtót. Kate vonakodva, de kiszállt amit megkönnyebbülve néztem. Elmosolyodtam habozását látva. Szerencsére a szüleim és Gemma nem voltak itthon, így nekik nem kellett magyarázkodnom. Katet egyenes a szobámba vezettem, amit tiltakozás nélkül tűrt, ami igazán meglepődtem. Ez nem rá vall. Kate amint beért a szobámba lerogyott az ágyamra, szemét fáradtan dörgölte. Most esett csak le, hogy biztosan fáradt.
- Feküdj le - mutattam az ágyra. Kate kérdőn felvonta a szemöldökét. Már épp szólásra nyitotta a száját, de megelőztem mielőtt bármit mondhatna. - Ne tiltakozz, ilyen állapotban nem tudunk beszélgetni - kacsintottam rá könnyedén. Kate beleegyezően bólintott, bár a szeme gyanúsan csillogott. Tisztában voltam vele, hogy nem bízik bennem, de úgy látszik a fáradtság legyőzi és így nem tud szembeszállni velem. Ő pedig már ismer annyira, hogy tudja nem fogom beszélgetés nélkül elengedni, ezért szó nélkül bebújt az ágyba és már aludt is. Annyira gyönyörű látvány volt ahogyan ott feküdt az én ágyamban és egyenletesen szuszogott. Előkaptam a telefonomat és megörökítettem ezt a csodálatos emléket, bár tisztában voltam vele, nem fogom egyhamar elfelejteni.