16. fejezet

Gyűlnek a borús felhők

Kate:

Ledermedve néztem az ajtóban álló alakot. Azt hittem nem fogom többet látni azok után, ami köztünk történt, de úgy látszik tévedtem. Miért nem hagy már békén? Miért akar kínozni? Megköszörültem a torkomat és még egyszer megkérdeztem azt, amire eddig nem kaptam választ.

- Mit keresel itt? – Harry egy ideig csendben nézett, majd kinyitotta a száját, de mielőtt bármit mondott volna visszacsukta. Úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Kezdtem nagyon dühös lenne és féltem, ennek az egésznek nagyon nem lesz jó vége. Mivel még mindig nem válaszolt, ezért egy kicsit indulatosabban szóltam rá – Válaszolj már – hangom hallatán Harry rosszallóan ráncolta a homlokát, de nem tudott érdekelni. Azt akartam, hogy minél előbb menjen el és többet ne is lássam. Féltem, hogy még mindig táplálok iránta érzelmeket és akkor könnyen fog tudni manipulálni, de ha erre számít, akkor egy hatalmas tévedésben van. Nem fogom hagyni, hogy szórakozzon velem. Én nem az egyik kis barátnőcskéje vagyok, akiket Londonban hagyott és jobb lesz, ha ezt ő is felfogja.

- Beszélni szeretnék veled – ezen meglepődtem. Hangjában nem lehetett hallani semmi gúnyolódást, de még haragot se. Arra meg végképp nem tudtam rájönni, hogy miért akar velem beszélni. Azt hiszem mindent megbeszéltünk és ma este sem kedvem sem energiám ezt a veszekedést folytatni.

- Sajnálom, de én nem akarok veled beszélni – be akartam előtte csapni az ajtót, de Harry odatette a lábát, így akadályozva a becsapódást.

- Nem megyek el, míg nem beszéltünk – most a hangja kemény és dühös volt, amitől egy kicsit megrettentem. Most jobban hasonlított arra a Harryre, akivel tegnap újra találkoztam. Körülnéztem. Latolgattam az esélyeimet, de semmi ötletem nem volt. Hogyan szabadulhatok meg Harrytől a leggyorsabban? Mivel semmi ésszerű ötlet nem jutott eszembe, ezért egy nagyot sóhajtottam és kitártam előtte az ajtót.

- Gyere be – hátra sem nézve mentem beljebb a házba. Nem láttam, de éreztem, ahogyan Harry engem követ. Unottan mutattam a kanapéra. – Ülj le – miután helyet foglalt csendben néztük egymást. – Szóval, mit akarsz? – kérdeztem meg mikor már elviselhetetlenné vált a csend. Harry sértődötten húzta fel a szemöldökét.

- Meg sem kínálsz egy kávéval? – szavai hallatán újra elöntött a düh, de próbáltam nem mutatni. Biztosan ez a célja, de nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy kiborulni lásson. Gonoszan elmosolyodtam.

- Nem. – Harry egy ideig megint tanulmányozott, de aztán bólintott és belefogott a mondandójába.

- Sajnálom, ami ma történt, de tudnod kell… - mielőtt befejezhette volna a mondatot dühösen félbeszakítottam.

- Még van képed idejönni bocsánatot kérni? Mit képzelsz te magadról? Eddig még senki nem ütött meg. Még apám se és te ide jössz egyszerűen bocsánatot kérni? Tudd meg, hogy nem vagyok kíváncsi a sajnálatodra. Most pedig menj – Harry egy ideig tanulmányozott, majd felállt és minden szó nélkül elviharzott. Amint csapódott a bejárati ajtó, megkönnyebbülten sóhajtottam és lerogytam a kanapéra. Nem akartam ilyen durva lenni vele, de nem hagyott más választást. Meg kellett tőle szabadulnom és ez csak így válhatott lehetővé. Gondolataimból a kopogtatás zavart meg. Értetlenkedve néztem az órámra. Ki keres ilyen későn? Általában nem szoktak ilyen későn keresni. Még egyszer kopogtattak, de ezúttal erősebben. Az illető biztosan tudja, hogy itthon vagyok. Nagy kínszenvedések között felálltam és megindultam az ajtó felé, de mielőtt kinyitottam volna kilestem a kémlelőn. Nem láttam senkit. Kezemet a kilincsre helyeztem és kitártam az ajtót. Harryt megpillantva megdermedtem. Mit keres itt? Az előbb ment el. Mit akar még tőlem? Mielőtt bármit mondhattam volna Harry magához húzott és gyengéden megcsókolt. Eleinte úgy meglepődtem, hogy nem is viszonoztam, de hamar felocsúdtam és viszonoztam. Harry reakciómat látva elégedetten hümmögött. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól és zavartan néztünk egymásra, egészen addig, míg Harry meg nem szólalt.

- Bármit is gondolsz róla, nem akartalak bántani és abban a pillanatban megbántam mikor megütöttelek. Nem azért mentem utánad. Remélem egyszer meg fogsz tudni bocsátani – nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de Harry sietős léptekkel elment. Egy ideig még néztem az üres folyosót. Lehet, hogy félre ismertem Harryt? Lehetséges, hogy nem is olyan kegyetlen, mint amilyennek hiszem? Mosolyogva érintettem meg ajkamat, amit nemrég még Harry szája kényeztetett. Utoljára akkor csókolt meg ilyen gyengéden, mikor az utolsó éjszakánk volt együtt. Szívem fájdalmasan összeszorult az emlék hatására. Úgy látszik még mindig nem tudtam eléggé feldolgozni azt a tényt, hogy Harry elhagyott. Miért vagyok ilyen gyenge? Egyetlen csók és én bármire képes lettem volna, csakis az ő kedvéért. Mi történik velem? Legszívesebben elsüllyednék a föld alá és eltűnnék a világ szeme elől, de legfőképpen Harry elől. Ebben a pillanatban, elmémben felrémlett egy kép, amin boldogan mosolygok Harry ölelésében, miközben a szüleim boldogan néznek minket és azt mondogatják milyen büszkék a lányukra, mert ilyen fiút tudott kifogni magának. Az emlék hatására megint szomorúan biggyesztettem le az ajkam. Nem bírtam tovább visszatartani és egy kóbor könnycsepp csordult ki szemeim gödréből.

- Miért? – suttogtam magam, miközben az ajtófélfának dőltem és csúsztam lefelé egészen addig, míg a fenekem a földet nem érintette. – Miért kellett mindennek így történnie? – most egy másik emlékkép kúszott elő elmém leghátuljából, amit próbáltam nagyon mélyre eltemetni magamban, ami a jelek szerint nem sikerült. Az a kép volt mikor Harry-vel első közös éjszakánkat tartottuk. Ő vette el a szüzességem és emiatt jobban kötődöm hozzá, mint bárki máshoz. Próbáltam elfelejteni ezt az emléket, de nem sikerül. Mindenkinek azt meséltem, hogy az első egy délutáni numera volt, de ez nem volt igaz. Mindenki egy ribancnak gondol, amiatt, hogy nem olyannak adtam magam, először akit igazán szeretek, de ha tudnák, az igazságot biztosan szétkürtölnék. Most pedig, hogy Harry híres, biztosan eladnák és ez rosszabb volt, mint bármi, amit el tudtam képzelni. Nem akartam magam a címlapon látni és Harry is örökre meggyűlölne, ha ezt megtudná. Sosem bocsátaná meg magamnak és én se. Ilyen kegyetlen még én sem vagyok. Szégyen, hogy nem bízom a barátaimban, de nem tudok mit csinálni.  Nem tudok megbízni bennük. Még Amberben sem. Nem véletlenül nem meséltem senkinek a múltamról. Senkinek semmi köze hozzá, de most, hogy Harry itt van, feszélyezve érzem magam. Ő tudja egyedül a múltamról az igazságot és félek, hogy valakinek eljár a szája. Kínlódva feltornáztam magam a földről és beléptem a házba mielőtt még valaki mentőt hív, mert azt hiszi túladagoltam magam, mert ebből az öregemberből még ez is kitelik. A szomszédomban volt egy öreg bácsi, aki mindenért belém kötött, és amikor csak alkalma nyílt rá sértegetett. Mondjuk így belegondolva ő legszívesebben holtan látna, és nem hívná ki a mentőket. ezzel a gondolattal hajtottam nyugovóra a fejemet.