2014. január 9., csütörtök

15. fejezet

Drága olvasóim! köszönöm az előző részhez írt kommenteket. Nagyon sokat jelentettek. remélem ez a rész is fog annyira tetszeni mint az előző! Jó olvasást és véleményeket várok :)



Nincs szükségem rád

- Kate – guggolt le mellém sietve miközben megpróbált felsegíteni a földről. – Jól vagy? – hangja kétségbeesésről árulkodott, de nem bírtam hinni neki. Az előbbiek után nem. Akit én ismertem az sosem lett volna képes megütni, de Harry ettől sem tántorodott el. Mitől lett ilyen kegyetlen? Eddig sosem gondoltam volna, hogy valaha félelmet fogok érezni ennek az embernek a közelében.
- Ne nyúlj hozzám – löktem el felém közeledő kezét. Ellenséges hangomtól megdermedt. Szemébe sajnálat és megbánás ült, de nem foglalkoztam vele. Szememből még mindig patakokban folytak a könnyeim. Még mindig alig akartam felfogni az előbb történteket. Ez most tényleg megtörtént.
- Kate, kérlek – nyújtotta ki megint felém a kezét, de én ijedtemben hátráltam egyet. Nem akartam, hogy megint megüssön. Nem akartam róla ilyen emlékeket őrizni – Nem akarlak bántani – arcán őszinte megrökönyödés ült ki, amitől egy kicsit meglepődtem. komolyan azt hittem, úgy teszek mintha mi sem történt volna? Mivel nem válaszoltam tovább folytatta– Nem értem mi ütött belém. Nem akartalak megütni, csak elvesztettem a testem fölött a kontrollt. – éreztem, ahogyan egyre gyengülök könyörgő hangja hallatán, de megkeményítettem magam. Most nem dőlhetek be neki, mert akkor nem tudnám többé gyűlölni, igaz most sem tudom, de nagyon próbálkozom. – Én csak segíteni szeretnék – folytatta, de itt végleg elszakadt a cérna. Én nem akartam tőle semmit, csak annyit hogy hagyjon békén és had éljem tovább az életemet.
- Nem kell a segítséged. Nincs szükségem rád. – szavaim hallatán arca elkomorult, de én folytattam mintha nem vettem volna észre. – Most pedig szeretnék haza jutni lehetőleg nélküled – ezzel hátat fordítottam neki, de mielőtt még elindulhattam megfogta a csuklómat és visszarántott.
- Nem mész sehova. Még nem végeztünk – gerincemen hideg borzongás futott végig. Most komolyan féltem Harrytől, pedig én nem vagyok az a hirtelen ijedős fajta. Most viszont gyönyörű zöld szemeiben ott izzott a harag lángja, amitől nagyon megijedtem. Harry az emlékeimbe mindig mosolygott és türelmes stílus volt, de ez az ember, aki itt áll előttem egészen biztosan nem olyan, mint ő. Azt sem tudom, hogy ez ki. Nem ismerek rá.
- Ki vagy te? – kérdeztem meg végül remegő hangom, aminek hatására sikerült kicsalnom Harryből egy meglepett pillantást.
- Hogy érted ezt?
- Azaz ember, akit én ismerek sosem viselkedett ilyen erőszakosan és nem tartana itt akaratom ellenére – Harry nem szólt egy szót sem, de a szorítása a karomon enyhült, majd teljesen lehanyatlott. Mivel nem szólt egy szót sem hátat fordítottam neki és ott hagytam. Harry nem kapott utánam megint és nem is szólalt meg. Egyszerűen hagyott elmenni, amin én lepődtem meg a legjobban. Amint biztosra vettem, hogy Harry már nem láthat kezembe temettem az arcomat és neki dőltem az egyik ház sarkának. Mégis mi volt ez az egész? Nem is értem. Egyszer erőszakos, de oly annyira, hogy megijedek tőle, de mákor pedig olyan aggódó, gondoskodó és gyengéd. Nem értem ezt az egészet. Mi történhetett Harryvel Londonban?  Legszívesebben megkérdezném tőle, de nem akarok visszamenni. Már csak abban reménykedem nem hív többet és megint eltűnik az életemből. Nagy nehezen összeszedtem magam és elindultam hazafelé. Nem vágytam semmi másra, csak egy jó forró frissítő fürdőre és alvásra, hogy végre ki tudja törölni a gondolataim közül Harryt és azt a gyönyörű zöld tekintetét.
Harry:
Ki vagy te? Ez a mondat cikázott át vagy századszor az agyamon miközben visszaballagtam az autómhoz. Vajon komolyan gondolta? Ennyire felismerhetetlen lennék? Ennyire kegyetlen lettem volna vele? Mit nem adnék azért, ha úgy tudnánk beszélgetni, mint régen. Hiányoznak azok a régi szép idők. Pedig mennyi mindent tettem csak azért, hogy megtaláljam, de úgy látszik, mindez őt egyáltalán nem érdekli. De hát mire számítottam? A nyakamba borul és sírva vallja be, mennyire szeret? Mekkora egy barom vagyok. Sóhajtva vágtam bele a fejemet a kormánykerékbe. Legjobb lesz, ha kiszállok az életéből. Elvégre maga mondta, nincsen szüksége rám. Minek erőszakoskodom. Azaz ember, akit én ismerek sosem viselkedett ilyen erőszakosan és nem tartana itt akaratom ellenére. Szívem összefacsarodott amikor Kate szavaira gondoltam. Tényleg ennyire megváltoztam volna? Megráztam a fejemet. nem. Csak Kate-vel viselkedem így. Mindenki mással tudok normálisan társalogni, de Kate-vel valahogy nem megy. Miért? Ismét megráztam a fejem. Ezt nem hagyhatom annyiban. Kate-nak segítségre van szüksége és nem fogom hagyni, hogy még jobban tönkre tegye az életét.  Amint láttam már így is eléggé lecsúszott és minden erőmmel azon leszek, hogy visszahúzzam és segítsem a továbbiakban is. Még akkor is, ha nem akar tőlem semmit, pedig legszívesebben megcsókoltam volna azt az érzéki ajkát. Miután megütöttem ott helyben el tudtam volna süllyedni, de már nem tehettem meg nem történté.  Beszélek vele még egyszer. hátha meghallgat. Miután megszületett az elhatározásom kihalásztam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam Andy számát.
- Igen? – vette fel kicsit mogorván, a késői telefon miatt, de nem foglalkoztam vele, rögtön belevágtam a mondandómba.
- Hol lakik Kate – amint meghallotta, hogy én keresem már semmi kifogása nem volna a zavarásom ellen, sőt, rögtön megmondta a címet. Letettem a telefont és már indultam is a megadott címre. beszélni fogok azzal az önfejű lánnyal és megpróbálom meggyőzni, hogy fogadja el a segítségemet, mert szüksége van rá. Még akkor is, ha nem akarja bevallani. Fél órán belül ott is voltam a megadott címen. Mit fog vajon szólni Kate, ha kinyitja az ajtót és meglát? Nem hiszem, hogy örülni fog. Főleg a nemrégiben kialakult veszekedés után. Remélem, azért meghallgat és nem dob ki rögtön az első szónál. Elvégre ez az ő lakása, és ha nem akar engem benne látni, semmi jogom őt zaklatni, de az el kell ismernem, hogy nagyon szeretnék beszélni vele. Most utoljára, és ha nem hallgat a szép szóra, akkor kicsit keményebben vetem be magam és nem fogom semmire az engedélyét kérni. Andy pedig biztosan mindenben segít és így nem lesz más választása, mint elfogadni az én ajánlatomat. Kiszálltam a kocsiból és nagy léptekkel indultam meg a ház felé. Pár percen belül már az ajtaja előtt ácsorogtam és próbáltam erőt meríteni, de nem nagyon jött össze. Mély lélegzetet vettem és bekopogtam. Míg arra vártam, hogy kinyissa az ajtót, olyan hangosan vert a szívem, hogy attól féltem még a szomszédok is meghallják. Ebben a pillanatban nyílt ki a lakás ajtaja és ott állt ő. Nem volt rajta semmi más csak egy selyem köntös, ami nem sokat bízott a képzeletre.
- Szia Kate – szólaltam meg végre amint befejeztem az alapos elemezgetést. Kate szeme hatalmasra tágult és csak egy mondat jött ki rajta.
- Te meg mi a fenét keresel itt? – az elsuttogott szavak egészen a szívem közepéig hatoltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése