Drága olvasóim! köszönöm az előző részhez írt kommenteket. Nagyon sokat jelentettek. remélem ez a rész is fog annyira tetszeni mint az előző! Jó olvasást és véleményeket várok :)
Nincs szükségem rád
- Kate – guggolt le mellém sietve
miközben megpróbált felsegíteni a földről. – Jól vagy? – hangja kétségbeesésről
árulkodott, de nem bírtam hinni neki. Az előbbiek után nem. Akit én ismertem az
sosem lett volna képes megütni, de Harry ettől sem tántorodott el. Mitől lett
ilyen kegyetlen? Eddig sosem gondoltam volna, hogy valaha félelmet fogok érezni
ennek az embernek a közelében.
- Ne nyúlj hozzám – löktem el felém
közeledő kezét. Ellenséges hangomtól megdermedt. Szemébe sajnálat és megbánás
ült, de nem foglalkoztam vele. Szememből még mindig patakokban folytak a
könnyeim. Még mindig alig akartam felfogni az előbb történteket. Ez most
tényleg megtörtént.
- Kate, kérlek – nyújtotta ki megint
felém a kezét, de én ijedtemben hátráltam egyet. Nem akartam, hogy megint
megüssön. Nem akartam róla ilyen emlékeket őrizni – Nem akarlak bántani – arcán
őszinte megrökönyödés ült ki, amitől egy kicsit meglepődtem. komolyan azt
hittem, úgy teszek mintha mi sem történt volna? Mivel nem válaszoltam tovább
folytatta– Nem értem mi ütött belém. Nem akartalak megütni, csak elvesztettem a
testem fölött a kontrollt. – éreztem, ahogyan egyre gyengülök könyörgő hangja
hallatán, de megkeményítettem magam. Most nem dőlhetek be neki, mert akkor nem
tudnám többé gyűlölni, igaz most sem tudom, de nagyon próbálkozom. – Én csak
segíteni szeretnék – folytatta, de itt végleg elszakadt a cérna. Én nem akartam
tőle semmit, csak annyit hogy hagyjon békén és had éljem tovább az életemet.
- Nem kell a segítséged. Nincs
szükségem rád. – szavaim hallatán arca elkomorult, de én folytattam mintha nem
vettem volna észre. – Most pedig szeretnék haza jutni lehetőleg nélküled –
ezzel hátat fordítottam neki, de mielőtt még elindulhattam megfogta a csuklómat
és visszarántott.
- Nem mész sehova. Még nem végeztünk –
gerincemen hideg borzongás futott végig. Most komolyan féltem Harrytől, pedig
én nem vagyok az a hirtelen ijedős fajta. Most viszont gyönyörű zöld szemeiben
ott izzott a harag lángja, amitől nagyon megijedtem. Harry az emlékeimbe mindig
mosolygott és türelmes stílus volt, de ez az ember, aki itt áll előttem egészen
biztosan nem olyan, mint ő. Azt sem tudom, hogy ez ki. Nem ismerek rá.
- Ki vagy te? – kérdeztem meg végül
remegő hangom, aminek hatására sikerült kicsalnom Harryből egy meglepett
pillantást.
- Hogy érted ezt?
- Azaz ember, akit én ismerek sosem
viselkedett ilyen erőszakosan és nem tartana itt akaratom ellenére – Harry nem
szólt egy szót sem, de a szorítása a karomon enyhült, majd teljesen lehanyatlott.
Mivel nem szólt egy szót sem hátat fordítottam neki és ott hagytam. Harry nem
kapott utánam megint és nem is szólalt meg. Egyszerűen hagyott elmenni, amin én
lepődtem meg a legjobban. Amint biztosra vettem, hogy Harry már nem láthat
kezembe temettem az arcomat és neki dőltem az egyik ház sarkának. Mégis mi volt
ez az egész? Nem is értem. Egyszer erőszakos, de oly annyira, hogy megijedek tőle,
de mákor pedig olyan aggódó, gondoskodó és gyengéd. Nem értem ezt az egészet.
Mi történhetett Harryvel Londonban?
Legszívesebben megkérdezném tőle, de nem akarok visszamenni. Már csak
abban reménykedem nem hív többet és megint eltűnik az életemből. Nagy nehezen
összeszedtem magam és elindultam hazafelé. Nem vágytam semmi másra, csak egy jó
forró frissítő fürdőre és alvásra, hogy végre ki tudja törölni a gondolataim
közül Harryt és azt a gyönyörű zöld tekintetét.
Harry:
Ki vagy te? Ez
a mondat cikázott át vagy századszor az agyamon miközben visszaballagtam az
autómhoz. Vajon komolyan gondolta? Ennyire felismerhetetlen lennék? Ennyire
kegyetlen lettem volna vele? Mit nem adnék azért, ha úgy tudnánk beszélgetni,
mint régen. Hiányoznak azok a régi szép idők. Pedig mennyi mindent tettem csak
azért, hogy megtaláljam, de úgy látszik, mindez őt egyáltalán nem érdekli. De
hát mire számítottam? A nyakamba borul és sírva vallja be, mennyire szeret?
Mekkora egy barom vagyok. Sóhajtva vágtam bele a fejemet a kormánykerékbe.
Legjobb lesz, ha kiszállok az életéből. Elvégre maga mondta, nincsen szüksége
rám. Minek erőszakoskodom. Azaz ember,
akit én ismerek sosem viselkedett ilyen erőszakosan és nem tartana itt akaratom
ellenére. Szívem összefacsarodott amikor Kate szavaira gondoltam. Tényleg
ennyire megváltoztam volna? Megráztam a fejemet. nem. Csak Kate-vel viselkedem
így. Mindenki mással tudok normálisan társalogni, de Kate-vel valahogy nem
megy. Miért? Ismét megráztam a fejem. Ezt nem hagyhatom annyiban. Kate-nak
segítségre van szüksége és nem fogom hagyni, hogy még jobban tönkre tegye az
életét. Amint láttam már így is eléggé lecsúszott
és minden erőmmel azon leszek, hogy visszahúzzam és segítsem a továbbiakban is.
Még akkor is, ha nem akar tőlem semmit, pedig legszívesebben megcsókoltam volna
azt az érzéki ajkát. Miután megütöttem ott helyben el tudtam volna süllyedni,
de már nem tehettem meg nem történté. Beszélek vele még egyszer. hátha meghallgat.
Miután megszületett az elhatározásom kihalásztam a telefonomat a zsebemből és
tárcsáztam Andy számát.
- Igen? – vette fel kicsit mogorván,
a késői telefon miatt, de nem foglalkoztam vele, rögtön belevágtam a
mondandómba.
- Hol lakik Kate – amint meghallotta,
hogy én keresem már semmi kifogása nem volna a zavarásom ellen, sőt, rögtön megmondta
a címet. Letettem a telefont és már indultam is a megadott címre. beszélni
fogok azzal az önfejű lánnyal és megpróbálom meggyőzni, hogy fogadja el a
segítségemet, mert szüksége van rá. Még akkor is, ha nem akarja bevallani. Fél
órán belül ott is voltam a megadott címen. Mit fog vajon szólni Kate, ha
kinyitja az ajtót és meglát? Nem hiszem, hogy örülni fog. Főleg a nemrégiben
kialakult veszekedés után. Remélem, azért meghallgat és nem dob ki rögtön az
első szónál. Elvégre ez az ő lakása, és ha nem akar engem benne látni, semmi
jogom őt zaklatni, de az el kell ismernem, hogy nagyon szeretnék beszélni vele.
Most utoljára, és ha nem hallgat a szép szóra, akkor kicsit keményebben vetem
be magam és nem fogom semmire az engedélyét kérni. Andy pedig biztosan
mindenben segít és így nem lesz más választása, mint elfogadni az én
ajánlatomat. Kiszálltam a kocsiból és nagy léptekkel indultam meg a ház felé.
Pár percen belül már az ajtaja előtt ácsorogtam és próbáltam erőt meríteni, de
nem nagyon jött össze. Mély lélegzetet vettem és bekopogtam. Míg arra vártam,
hogy kinyissa az ajtót, olyan hangosan vert a szívem, hogy attól féltem még a
szomszédok is meghallják. Ebben a pillanatban nyílt ki a lakás ajtaja és ott
állt ő. Nem volt rajta semmi más csak egy selyem köntös, ami nem sokat bízott a
képzeletre.
- Szia Kate – szólaltam meg végre
amint befejeztem az alapos elemezgetést. Kate szeme hatalmasra tágult és csak
egy mondat jött ki rajta.
- Te meg mi a fenét keresel itt? – az
elsuttogott szavak egészen a szívem közepéig hatoltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése