8. fejezet

Hiányzik valami

Nem bírtam tovább a bezárt lakásban maradni, ezért inkább elindultam sétálni egy kicsit. Olyan egyedül érzem magam. Miért érzem azt, hogy nincsen egy barátom se és nem számíthatok senkire? Elvégre ott van Amber és még rajta kívül is rengeteg barátom van, mégis úgy érzem, ha igazán bajban lennék, mindenki cserben hagyna. Akaratlanul is a lábaim egy ismerős környékre vittek. Nem vettem észre egészen addig, míg ahhoz a nagy házhoz nem értem amiben annyi évet eltöltöttem. Anya mindig azt hangsúlyozta mennyire szeret itt élni és semmi pénzést nem cserélné el ezt a házat, még akkor sem ha apa egyfoltában zsörtölődik miatta. Mosolyra húzódott a szám. Legszívesebben most azonnal odamennék és bekopogtatnék, de nem lehet. Apa világosan megmondta a legutolsó találkozásunkkor, hogy többet nem akar meglátni még a háza környékén se. El sem tudom mondani mennyire bánom már azt a percet is mikor nem hittem nekik és a saját fejem után mentem. Pedig tisztában vagyok vele, hogy ők csak jót akartak és nem rosszindulatból avatkoztak bele az életembe. Miközben a házat néztem gondolataim visszakanyarodtak ahhoz az utolsó éjszakához. Akkor láttam utoljára a szüleimet.
*Visszatekintés*
- Mond, hogy ez nem a tiéd - támadott le apám amint beléptem a bejárati ajtón. Értetlenkedve néztem szét és megpróbáltam kideríteni, mi okozta ezt a hirtelen jött feszültséget. A szüleim mindig is boldogok voltak együtt és nem igen volt olyan ami igazán el tudta rontani a kedvüket. Tekintetem körbehordoztam az előszobán, majd mikor nem láttam semmit tanácstalanul megvontam a vállamat.
- Micsoda? - léptem beljebb mielőtt még válaszolhatott volna. Megkönnyebbülve dobtam le az iskolai táskámat, majd elindultam a hűtő felé, hogy egyek valamit, még mindig apa válaszát vártam, de többet nem szólalt meg. Ahogy a hűtő mellé értem megfagyott a vér az ereimben. A pulton az én tablettáim feküdtek kiterítve. Most már legalább tudom miért ilyen feszült a hangulat.
- Várom a válaszodat - szólalt meg közvetlen mögülem, amitől annyira megijedtem, hogy ugrotta egyet. Nem akartam neki elmondani az igazságot, de úgy látszik itt az alkalom. Had tudja meg milyen is valójában a lánya.
- Igen az enyém - fordultam félig hátra - És?- apa feje egyre vörösebb árnyalatot vett fel. Megfogott a vállamnál fogva és durván maga felé fordított.
- Te normális vagy? Drogozol? Éppen te, aki mindennél jobban gyűlölöd még a ciginek a szagát is? - szavaiból ki lehetett hallani a csalódottságot és egyben a dühöt. Okolja magát, hogy mit rontott el és közben nagyot csalódott bennem, hogy ilyenre adtam a fejemet. - Mióta? - szegezte nekem a kérdést. Éreztem ahogyan az adrenalin szétárad a testemben. Kitéptem magam apám szorításából, majd mérgesen belekezdtem.
- Mit érdekel az téged? Ez a én életem. Nem tartozom neked elszámolni valóval, hogy mire költöm a zsebpénzemet. Nincsen jogod beleszólni az életembe.amint befejeztem, apa tenyere egy nagy csattanással ért az arcomhoz. Mielőtt még reagálhattam volna, most ő kezdett el üvölteni teli torokból.
- Addig igenis van hozzá közöm ameddig itt laksz és nem fogom hagyni, hogy a lányom teljesen tönkre tegye magát. Ha annyira fontos neked ez a pár tabletta akkor örökre búcsút mondhatsz a csalásosnak, mert én nem fogok szégyenkezni miattad.
- Nem is kell. Most rögtön elmegyek és többet nem fogtok látni - anyám hangosan felzokogott, de apa és én haragosan méregettük egymást.
- Többe nem akarlak látni még a ház közelében sem. Te többé nem vagy a lányom, csak egy idegen - üvöltöttem még búcsúzóul, majd kicsörtetett a konyhából. Anya odaszaladt hozzám.
- Nem gondolta komolyan. Nem mehetsz el. Mindent meg tudunk oldani - akármit mondott én már csak a fejemet csóváltam és csak az kattogott a fejemben, hogy minél előbb tűnjek el a házból.
*Visszatekintés vége*
Legnehezebb anyát voltr ott hagyni, főle, hogy rimánkodott és könyörgött, ne menjek el, de már késő volt. Túl sok mindent vágtunk egymás fejéhez és nem szerettem volna még több csalódást okozni nekik, mert ha maradtam volna ez történt volna. Azóta sem beszéltem egyikőjükkel sem. Fogalmuk sincsen merre találnak és ez így van rendjén. Elszomorodva indultam el hazafelé. Már öt óra is elmúlt és nekem hét órakor munkám van. Muszáj elkészülnöm időben, mert nem szeretném, ha panaszt tennének Andynél. Nem szeretném elveszíteni az állásomat, még akkor sem ha nem éppen a legjobb.