Prológus

Drága olvasóim! Itt is van a prológus. Remélem tetszik ez az új történet, ha igen akkor arra kérlek titeket, hogy pipa vagy komment formájában hagyjatok magatok után nyomot ezzel is tudtok ösztökélni, hogy jó az amit csinálok. A részhez pedig jó olvasást!
Puszi! :)

Éreztétek már azt, hogy mindennek vége és az életkedvetek is oda lesz? Bármit megtennél annak érdekében, hogy elfelejtsd őt és a vele töltött időt. Én éreztem. Méghozzá egy fiú miatt. Akkor azt hittem vége az életemnek és nem bírtam tovább és akkor a legrosszabbat tettem, amire soha nem leszek büszke. A felejtésért bármit megtettem és ez lett a legnagyobb vesztem, míg a srác karrierje felfelé ívelt én egyre jobban lefelé süllyedtem és úgy érzem, már sosem fogok vissza kerülni a helyes útra. A szüleim mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne hagyjam abba az iskolát és ne szedjek semmit, mert ezzel tönkre teszem magam. Mindig azzal érveltek, hogy akkor fogom a legjobban megbánni mikor már családra és gyerekekre vágyom, de akkor már késő lesz.  Mégis hiába volt minden szülői szó, már nem hallgattam rájuk többé. Ezután rengeteg veszekedés alakult ki köztem és az apám között. Mindig azt vágta a fejemhez, hogy én vagyok eddigi életében a legnagyobb szégyene. Egyik este nagyon csúnyán összevesztünk és összepakoltam majd eljöttem és az óta sem találkoztam velük. Nem tudják, hogyan érhetnek el, én pedig nem keresem őket. Már nem érdekelnek. A szüleim házából a barátaimhoz költöztem, de természetesen nekem is bele kellett adnom minden költségvetésbe, ami számomra mostanság igen nagy gondot okoz. A szüleim sosem kedvelték őket mindig azzal indokolva, hogy mindig bele visznek a rosszba pedig ez nem igaz. Most itt állok csalás és munka nélkül. A megtakarított pénzem már nagyon a minimálisra csökkent, de ezt nem lakbérre vagy kajára akarom költeni, hanem még több anyagra, viszont azt mondták, ha nem fizetek a héten, akkor az utcán találom magamat. A szüleimtől nem kérhetek, mivel nem is tartom velük a kapcsolatot, és ha csak ezért keresném, fel őket egészen biztos vagyok benne, hogy apám kirakna a házból és egy centet sem volna hajlandó adni. Még mindig nagyon haragszanak rám és nem hiszem, hogy valaha is megbocsátanák nekem az életmódomat. Szomorú mosollyal az ajkamon gondolok vissza azokra az időkre mikor még a szüleimmel felhőtlen volt a viszonyom és boldogan futottam egy fiú karjaiba, akit mindennél jobban szerettem. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam gyönyörű szép szemeit és csodálatosan göndör haját. Mindig is úgy tartottam, hogy bárki megirigyelhetné göndör fürtjeit és ezt a mai napig így gondolom. E miatt a gyönyörű fiú miatt romlott el minden lángolt fel bennem ismét a harag. Ő tehet mindenről mondogattam mindig magamnak, de a szívem mélyén én is nagyon jól tudom, hogy ez hazugság. Nem ő tartotta a szám elé az anyagot és nem ő követelte, hogy hagyjam abba az iskolát. Mindent magamnak köszönhetek, de ha belegondolok nem is bánom, hogy ilyen életformát folytatok. Szeretem, hogy nem mondja, meg senki mit csináljak, és hogyan éljem az életemet. Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy honnan szerezzek pénz. Hirtelen eszembe villant egy ötlet, amit még Amber vetett fel. Azzal a munkával könnyen kereshetek pénzt és akkor ki tudnám fizetni a lakbért. Igaz, hogy nem tartják nagyra az utcalányokat, de engem most ez érdekel a legkevésbé. Engem csak az érdekel, hogy legyen pénzem anyagot venni és nem kerülök utcára. Ennél jobb megoldást elképzelni sem tudnék. Párszor lefekszem valakivel és több pénzem lesz, mint eddig bármikor. Nem csak én csinálnám, elvégre Amber is ezzel foglalkozik és ő élvezi. Én miért nem élvezhetem? Meghoztam végre a döntésemet. Mostantól az utcán keresem a pénz és nem érdekel, hogy ki mit szól. Már az sem érdekel, hogy apám még jobban szégyellni fog, úgysem tartom velük a kapcsolatot és szerintem nem fogom őket látni még egyszer ebben az életben. Felemeltem a telefont és tárcsáztam Amber számát.