25. fejezet

Ki vagy te?

Az idegen férfihangra megdermedtem. Tekintettemmel a sötétet kezdtem el pásztázni, de semmi szokatlant nem vettem észre. Kezdtem azt hinni, hogy hallucinálok mikor léptek zaját hallottam a hátam mögül. Ijedten hátraugrottam miközben ajkaimat egy kisebb sikoly hagyta el. Az idegen gúnyosan felhúzta a szemöldökét miközben tisztes távolságra megállt előttem és onnan szemlélte minden tettemet.

- Mit akar tőlem? – kérdeztem cincogó hangon. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de a hangom ezúttal cserbenhagyott. Féltem. Próbáltam nem kimutatni, de semmi esélyem nem volt. Egész bensőmet a rettegés szorította össze. Eléggé össze volt kuszálva az életem e-nélkül is. Nincs szükségem még egy bonyodalomra.

- Szeretném, ha végre valahára benőne a fejed lágya, és helyesen döntenél – a parancsoló hangra ismét megdermedtem. Csodálkozásomban kitágultak a pupilláim, miközben az idegen dühösen méregetett. – Nem veszed észre mennyire tönkre, teszed az életed? – folytatta, miközben én még mindig kitágult pupillával szemléltem az idegent, aki furcsán ismerősnek tűnt. Honnan ismerem? Találkoztam vele valaha is? Ha igen, akkor hol? Nem jut eszembe, pedig annyira szeretnék rá emlékezni. Egy idő után feladtam a próbálkozást a visszaemlékezésre.

- Ki vagy te? – kérdeztem meg végül remegő hangon. Még mindig bennem volt a félelem ez kis csírája, de már kezdtem megnyugodni. Olyan mintha a testem tudná, hogy nem kell félnie tőle.

- Az, hogy én ki vagyok teljességgel lényegtelen. – válaszolta elutasítóan miközben végigmérte a ruházatomat – A lényeg, hogy nézz már végre magadba. Neked jó ez így? Nem szégyenled magad? Én a helyedben elsüllyednék, ha csak eszembe jutna milyen családból, jöttem – éreztem, hogy a félelem lassacskán kezd átváltani dühbe. Milyen jogon jön ő ahhoz, hogy engem kioktasson? Nem is ismerem. Miért érzi magát jogosnak a kioktatásomra?

- Milyen jogon avatkozik az életembe? – kiáltottam rá, mire az idegen szeme kitágult meglepetésében. Egy fenyegető lépést tett megint felém mire ismét kiszökött az ajkamon egy sikoly, miközben hátraugrottam. Minél messzebb akartam lenni tőle, főleg, ha ilyen dühös arckifejezéssel méreget.

- Gondoltam tudni akarod, hogy van, aki figyel téged és aggódik érted – ezzel hátat fordított, mire egy megkönnyebbült sóhajt szaladt ki a számon – Egyébként – fordult vissza és jó mélyen a szemembe nézett – azt is jó, ha tudod én, tisztellek jobban a kettőnk közül. Nem véletlenül jöttem ide hozzád. Ha mást nem is tisztelsz magadban, akkor legalább a testedet ne gyalázd meg. Fel sem tudom fogni, hogyan engedhetted meg, hogy idegen férfiak fogdossanak. Nagyot csalódtam benned – ezzel ismét hátat fordított és elveszett a sötétségben. Mi a franc volt ez? Nem értem. Ki volt ez a fiú? Honnan ismerem? Ehhez és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben azt a pontot néztem ahol az előbb az a rejtélyes fiú eltűnt. A sírás szélén álltam. Legszívesebben lekuporodtam volna a földre és addig sírtam, volna, míg el nem fogy az összes könnyem, amire persze nem sok esély volt. Igaza volt, bárki is ez az idegen. Nem tisztelem magamat. Mikor még a szüleimmel életem el sem tudtam volna képzelni, hogy én így fogom végezni pár év múlva. Mindig csodás életről, karrierről álmodtam, mindezt persze Harry oldalán. Szerettem volna gyerekeket és szerettem, volna, otthon főzni az éhes férjemnek, de ez a sok álom sajnos nem jött össze. Nagy nehezen összeszedtem magamat és megindultam hazafelé. Miközben a járdán sétáltam visszaemlékeztem azokra az időkre, mikor Harry és én a közös jövőnket tervezgettük.

*Visszaemlékezés*

Erőteljes kopogtatás rémisztett föl az erős koncentrációmból, amit a matek házi feladat okozott. Anya automatikusan állt föl, hogy kinyissa az ajtót, de felpattantam és már mentem is az ajtó felé.

- Maradj csak anya. Reményeim szerint Harry az – kacsintottam rá, mire elnevette magát és visszatelepedett a fotelba újságot olvasni.

- Szia – ugrottam Harry nyakába, mikor kinyitottam az ajtót. Jólesően szívtam magamba férfias illatát. Mindig is szerettem Harry illatát, annyira jellegzetes volt és csak Harryé. Ezen a gondolaton elmosolyodtam.

- Szia kicsim – adott a számra egy gyengéd csókot, miközben megfogta a kezemet és gyengéden beljebb tolt a házban. – Jó napot – köszönt illedelmesen anyukámnak, aki szintén ezer wattos mosollyal nézett rá és viszonozta a köszönést – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a parkba sétálni – fordult végül felém. Kérdő tekintettel néztem anyára, aki persze rögtön az asztal felé intett.

- Még nincs kész a leckéje – válaszolt végül Harrynek helyettem. Mogorva pillantást lövelltem felé.

- Ígérem, hogy a séta után segítek neki – mosolygott rá Harry, amitől anya persze rögtön beadta a derekát. Harrynek tehetsége van ahhoz, hogy mindig megnyerje az embereket a modorával. Nos, ez a szüleimmel sem volt éppen másképp. Anya beleegyezően bólintott, így Harry vigyorogva megfogta a kezemet és kihúzott a házból. Míg oda nem értünk a parkhoz mind a ketten hallgattunk. Mikor odaértünk Harry vett mind a kettőnknek jégkását és felém fordult.

- Mik a terveid az életeddel? – kérdése meglepett, de ha logikusan gondolkodtam, akkor jogosan tette fel, hisz már több mint egy éve jártunk.

- Nem is tudom – gondolkoztam el egy kicsit. Harry hangja szakította félbe az elmélkedésemet.

- Képzeld el magadat, mondjuk tíz év múlva. Milyennek látod magad? – kérdezte kíváncsian, miközben beszippantott a szívósáljába. Ismét elgondolkoztam, de már tudtam is mit fogok mondani.

- Sikere karrierrel, talán három gyerekkel és egy hűséges férj mellett. Tudom nem valami izgalmas, de úgy érzem, mégis ilyen lenne egy tökéletes élet – fordultam el zavartan. Ne is hittem el, hogy ilyeneket mondtam. Ilyet egy tök unalmas nő mond.

- Azért remélem, én szerepelek a hűséges férj tervében – kacsintott rám miközben magához húzott a derekamnál fogva, majd a fülemhez hajolva folytatta – Én is ilyen életre vágyom, de csakis veled tudom elképzelni – erre a mondatára a nyakába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Harry készséggel viszonozta szenvedélyemet, de még idejében észbe kaptunk és elváltunk egymástól, mielőtt valami illetlen dolgot csináltunk volna egy nyilvános helyen.

*Visszaemlékezés vége*

Hát, nyilvánvalóan az akkori szavai mind hazugságok voltak, mert nem sokkal utána elment tőlem és szakított velem. Akkor azt hittem belehalok az elvesztésébe. Minden jövőbeli tervemben szerepelt és úgy éreztem darabjaira, hullik körülöttem az egész világ és mindez csak azért, mert ő híres akart lenni. Biztosan úgy vélte, hogy ha befutna milyen ciki, lenne egy ilyen lánnyal mutatkozni. Akkor nehezen tudtam elfogadni ezt a tényt, most viszont mikor már nem sírtam tele a párnámat minden éjjel akkor megint felbukkan. Bár tudnám mit vár tőlem. Bár tudnám, hogy valójában mit szeretne. Az lenne a legjobb, ha visszamenne Londonba. Volt egy olyan érzésem, hogy egyhamar nem fogok tőle megszabadulni és ettől egyre idegesebb lettem. Féltem, nem akartam még egyszer elveszíteni a szívem. Alig maradt belőle valami és azt nem szerettem volna végleg elveszíteni, mert akkor nem biztos, hogy össze tudom megint kaparni magamat.