12. fejezet

Drága olvasóim! Itt is van az új rész! Remélem tetszeni fog. Nem bánnám, ha kapnék egy két kommentet, hogy tudjam mi a véleményetek róla. 

Puszi! :)

Nem hiszem el

Szavaimat súlyos csönd követte. Már olyan hosszúra nyúlt, hogy nem is hittem, valaha meg fog szólalni. Míg én döbbenten figyeltem, ő elégedetten mérte végig még mindig meztelen testemet. Ijedten kaptam magam elé a paplant, ezzel is valamicskét csökkentve a kilátást. Még mindig alig tudom elhinni. Azaz ember áll előttem, aki miatt ez az egész lavina elindult. ha ő nincs, én most otthon lennék, és nem a miatt kéne aggódnom, tudok-e venni magamnak anyagot. Zavartan megráztam a fejem. Azzal nem segítek, ha mindig őt hibáztatom. Nagyon jól tudom, én is hibás vagyok benne. Ráadásul valahol legbelül még mindig érzek valamit iránta, csak azt kéne kideríteni, hogy mit.

- Láttalak már meztelenül – szólalt meg végül csendesen, de vészjóslóan. – Ráadásul azért béreltelek fel, hogy merj mutatkozni előttem meztelenül. Nem? – hitetlenkedve néztem rá. Ezt nem mondhatja komolyan. Azt hitte, ezek után még képes leszek vele lefeküdni? Hát, ha ebben reménykedett, akkor nagyon nagyot tévedett. Nem akarok tőle semmit, és nem fogok, vele lefeküdni akármennyit fizet is érte. nem fogom hagyni, hogy lenézzen. Pont ő.

- Hogy mersz így beszélni velem? – fakadtam ki végül. Nem tűrhetem, hogy így beszéljen velem. Főleg azok után, hogy egyszerűen csak lelépett.  Kipattantam a paplan alól és odaszaladtam a ruháimhoz. Harry mindeközben felhúzott szemöldökkel vizsgálta a testemet.

- Mit nézel? – vakkantottam oda mérgesen miközben felhúztam a ruhámat, ezzel is eltakarva a testemet. Most már kicsit magabiztosabbnak éreztem magam. Szembefordultam vele és haragos tekintettel néztem rá. Harry mosolyogva figyelte feszült testtartásomat, amitől még jobban bedühödtem. – Meg mondanád végre, hogy mit keresel itt? – támadtam neki megint, mire felvonta a szemöldökét. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy végre valahára megszólaljon és megtörje ezt az eléggé kínossá váló csendet. Úgy éreztem egy örökké valóság telt el mire végre megszólalt.

- Látni akartalak – ettől a két szóról még az állam is leesett döbbenetemben. Már jó pár éve nem láttam és még csak meg sem keresett. Ő mondta annak idején, hogy nem akar tőlem semmit. Én akkor ezt nagy nehezen, de elfogadtam és most meg ideállít és ilyeneket mond nekem. Ennek aztán van bőr a pofáján.

- Mégis mit képzelsz te magadról? Miközben én meztelenül várom azt, aki iderendelt, meg kell tudnom, hogy az egésznek az áll a hátterében, akit soha többé nem akartam látni és most elmegyek. – mielőtt kiszaladhattam volna az ajtón becsukta és még a kulcsot is ráfordította, majd eltávolítottam onnan és belerakta a zsebébe. – Engedj ki – találtam meg végül a hangomat.

- Nem – válaszoltam egyszerűen – Még mindig beszélni akarok veled. Bár nem ezzel akartam kezdeni, de ha már belevágtál akkor had haljam. Mit keresel kúrvaként az utcákon? – az utolsó mondata olyan jeges volt, hogy beleborzongtam.

- Mi közöd hozzá? – támadtam neki rögtön, de amint megláttam jeges tekintetét, elhallgattam. Régebben soha nem viselkedett így velem. Mondjuk az is igaz, hogy régebben nem ilyen kínos találkozásaink voltak.

- Két választásod van. Egy, vagy beszélgetünk és válaszolsz minden kérdésemre, vagy levetkőzöl, és azt csinálod, amiért felbéreltelek. Választhatsz. – a döbbenettől meg sem bírtam szólalni. Úgy látszik Harry is ezt gondolhatta, mert fojtatta – Különben elveszíted a munkádat és a lakásodat. Simán el tudom intézni, hogy eladja nekem és tök véletlenül kilakoltatnék egy lakót – minden egyes szavai tűszúrásként érte a szívemet. Nem akartam elhinni azt, amit hallok. Hogy mondhat nekem ilyeneket? Annyi éven keresztül csak szép emlékeim voltak róla, kivéve azt az utolsó éjszakát. Úgy látszik eljött, azaz idő mikor minden emlékemet beszennyezi.

- Válaszolok minden kérdésedre – mondtam végül nagy nehezen. Ez volt az egyetlen elfogadható választás és ismerem annyira Harryt, hogy tudjam, nem fogja feladni. Jobban mondva régebben ismertem, de ezt a valakit, aki itt áll előttem fogalmam sincs, hogy mégis kicsoda. – Kimehetek a mosdóba? – kérdeztem meg még azért reménykedve. Harry egy ideig tanulmányozta az arcomat, majd bólintott. Egy ajtóra mutatott a jobb oldalamon.

- Az ott a mosdó – hálásan bólintottam, majd sietve elhagytam az egyre szűkebbé váló szobát. A fürdőben nem volt sok minden, csak egy hatalmas tükör, kézmosó és vécé. Kicsi volt, de látszott rajta, hogy egy férfi a tulajdonosa. Mindenhol kék cuccok, borotválkozó szett és sok egyéb férfias dolgok. Még óvszert is találtam. Nagyot sóhajtva nyúltam bele a táskámba, amit idejövet felkaptam és behoztam magammal. Végre megtaláltam azt az apró tárgyat, amit kerestem. Megkönnyebbülve szívtam be a már olyan nélkülözhetetlen anyagot. Jó volt érezni az ismerős kábultságot, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Harry döbbenten állt meg mikor észrevette mi van a kezemben. Nagy nehezen felemelte a fejét és kábult arcomba bámult. Azt hiszem kicsit sokat szippantottam be. Alig bírom kivenni Harry körvonalait, annyira szédülök.

- Mi a jó istent csinálsz? – ugrott elém. Dühösen kikapta kezemből az anyagot és jó messze tartotta tőlem, hogy még véletlenül se érhessem el.

- Add vissza – ugrottam utána, de hirtelen lendülettől megtántorodtam és el is estem volna, ha Harry nem kap gyorsan utánam és nem húz vissza.

- Mi van veled? Mennyit szívtál ebből? – hirtelen aggódóvá vált a hangja, de nem foglalkoztam vele. Biztosan beképzelem. Sokszor előfordult ezzel az anyaggal.

- Add vissza. – ismételtem meg most már hangosabban – Drága – tettem még hozzá, mire kicsikartam Harryből egy fejcsóválást.

- Te nem vagy magadnál – mondta dühösen, szikrázó szemmel. Megragadta a karomat és kirángatott a mosdóból. Lelökött az ágyra, majd leült mellém, de az anyagot még mindig nem adta vissza. Elgondolkozva vizsgálgatta az arcomat.

- Kaphatok vizet? – kérdeztem meg mikor már kezdett kényelmetlenné válni a figyelme. Nem szoktam hozzá, hogy valaki így bámuljon. Harry meglepetten felhúzta a szemöldökét, de azért bólintott. Felállt és szó nélkül kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Szórakozottan vettem észre, hogy elfelejtette bezárni maga után. Itt az idő. Megmutatom neki, engem nem lehet bezárni. Nem fogok úgy táncolni, ahogyan ő füttyent. Nagy nehezen felálltam az ágyról, de rögtön meg is kellett kapaszkodnom, mert megszédültem. Most már biztosan tudom, túl sokat szívtam. Nem lett volna szabad ennyit. Eddig még sosem szédültem tőle. Talán az első alkalommal, de az már nagyon régen volt. Ráadásul ez még gyengébb is, amit szoktam szívni.  Tántorogva jutottam el az ajtóig, de megint megszédültem és neki estem az ajtónak. Épphogy kiléptem az ajtón mikor Harry jelent meg a látómezőmben.

- Mit csinálsz már megint? – kérdezte dühösen, de ebben e pillanatban minden elsötétült a szemem előtt. Nem hallottam mást, csak Harry kétségbeesett kiáltását.