Szégyenletes találkozás
Kate:
*2 hét múlva*
Ez a nap is úgy indult mint az összes többi. Valamiért mégis azt éreztem olyan fog ma történni, amit én egyáltalán nem szeretnék. Biztosan csak beképzelem magamnak, ráztam meg a fejemet, de közben egész reggel ezen járattam az eszemet. Olyan érzésem van, mintha valami rossz dolog történne. Próbáltam kiverni a fejemből a rossz előérzetet és megenni pár falatot. Mostanában valahogy az ételt sem kívánom úgy mint kellene és ez nagyon aggaszt. Én mindig is arról voltam híres, hogy szeretek enni. A barátaim is mindig ezzel viccelődtek, de most még a müzlit is alig bírom legyűrni. Kínlódásomból a telefon csörgése szakított ki. Megkönnyebbülve felsóhajtottam és gyorsan odaléptem a telefonhoz. Andy neve villogott a kijelzőn, ami azt jelentette, megint van munkája a számomra.
- Szia - vettem fel egy kis habozás után. Még mindig nem tudtam ezt a munkát megszokni, sőt jobban mondva teljes szívemből gyűlölöm. Már elkezdtem munkát keresni, de semmit nem találtam, így kénytelen vagyok maradni. Ráadásul a legtöbbször értségit kérnek, ami nekem nincs.
- Szia. Egy munkám lenne a számodra. Most kivételesen házra kéne menned, este nyolcra - annyira megdöbbentem szavaitól, hogy először meg sem bírtam szólalni. Házra? Mindig azt mondja mi nem megyünk házra, mert nem lehet tudni mi történne velünk, de ő most engem mégis oda küldene? Ha valami bajom esne senki még csak tudni sem fog róla. Hamar el lehetne tüntetni a holtestemet. Mosolyogva megráztam a fejemet. Nem lesz semmi bajom, csak túl élénk a fantáziám, ami egy nap még eléggé bajba fog sodorni.
- Hogyhogy házra kell menne? Nem azt mondtad, hogy te sosem küldesz házra senkit? - visszafojtott lélegzettel várta válaszát.
- De ez most egy híres ember és négyszeresét fizeti a munkádnak - leesett az állam. Egy este alatt megkapnám azt amit máskor egy hét alatt keresek? Másfelől viszont kíváncsi lennék miért akarja annyira, hogy a házára menjenek, de mindegy nem foglalkozok vele. Az a lények, kifizesse a munkámat. Más nem érdekel.
- Rendben. Mond a címet - szinte éreztem a telefonon keresztül is Andy elégedettségét, miközben lediktálta a címet. Miután letettük elgondolkozva néztem a címet. Ezen a környéken még nem jártam. Kíváncsi vagyok milyen lehet a pasi. Remélem legalább fiatal, mert már nagyon nincsen gusztusom az öregekhez. Az a baj, hogy nem tudom meg Andytől ki fiatal és ki nem. Egyszer kérdeztem rá és akkor is majdnem leharapta a fejemet. Szóval csak reménykedhetek benne.
Egész nap az este körül forogtak a gondolataim, de mire az óra hetet ütött már rohannom is kellett az öltözködéssel mert különben elkésnék. A körülmények keretében, ma valami dögös ruhát veszek fel és csak remélni tudom, hogy jó a látása.
Fél nyolckor léptem ki a lakásom ajtaján. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar elkészülök, de örülök, hogy így lett, mert különben biztosan elkéstem volna és tapasztalatai szerint ezt sem a kliensnek, sem Andy nem tűri. Múlt héten volt egy pali akitől késtem tíz percet és nem sokon múlt és nem lett volna fejem, ráadásul Andynek is panaszkodott, ő pedig dühösen hívott fel és a lelkemre kötötte, ha még egy panasz lesz akkor búcsút mondhatok a munkámtól, mert neki nem kell egy megbízhatatlan ember. Valahol meg is értem. Igaz, nem szeretem a munkámat, de per pillanat ez az egyetlen pénzkeresési lehetőségem. Még az is szerencse, hogy mégse adták el a házat a fejem fölül, mert amint minden részletet kifizettem neki, hirtelen meggondolta magát. Már arra is gondoltam csak ijesztgetésnek szánta az egészet. Igazság szerint nem érdekel, a lényeg, van hol laknom. A többi pedig nem érdekel. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, már a ház előtt vagyok. Most nézek igazán szét, mert eddig nem is foglalkoztam mi mellett jöttem el.
A környéken látszott, gazdagok élnek itt. Minden ház volt vagy három emeletes, a kertek tisztán voltak tartva és az utcákon egy darab szemetet sem látni. Látszik, igen nagy energiát fektetnek bele a tisztaságba. Jó lehet így élni. Az én utcámat össze lehetne keverni egy szemetes konténerrel, a házról amiben lakom pedig pattog le a festék és szinte biztosra lehet venni, pár év múlva összedől. Hát az már biztos, ez a környék pontos ellentéte annak amihez hozzászoktam. Kivertem a fejemből zavaró gondolataimat és elindultam a bejárati ajtó felé. Nagyot sóhajtva nyomtam le a csengőt és visszafojtott lélegzettel vártam ki nyit ajtót, de amint kinyílt még a szám is tátva maradt döbbenetemben. Azt vártam az nyit ajtót aki iderendelt, de csalódnom kellett mert egy középkorú nő nyitott ajtót.
- Jó napot - dadogtam zavartan. Nem számítottam rá, hogy már is lesz a házban.
- Jó napot. Az úr azt kérte menjen be a hálószobába vetkőzzön le és várja meg - éreztem ahogyan a fejem egyre vörösebb lesz. Zavartan bólintottam, majd követtem fel az emeletre. Erről nem volt szó. Azt gondoltam teljesen egyedül leszünk a házban, nem pedig személyzettel. Mi lesz ha valamit meghallanak? Mit gondolhat vajon ez a nő rólam? Biztosan semmi jót. Pedig ha tudná, hogy ha tehetném abba hagynám amint lehet, de sajnos ennek nem most jött el az ideje.
- Itt van a hálószobája - mondta, majd ezzel ott is hagyott. A fejem még mindig vörös árnyalatú volt, de már nem voltam annyira zavarban mint az elején. Kezdem megszokni a lenéző tekinteteket, bár ennek a nőnek semmi arckifejezést nem öltött az arca, így nem tudtam megállapítani mit gondolhat most rólam. Elvégre nem mindennapi üzenettel bízták meg.
Összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a szobába. Nem volt semmi különösebb benne. Szinte lerí róla, hogy egy férfi szobája és igencsak kék kedvelője. Minden bútor kék volt, de még az ágyneműje is. Elég fura. Eddigi életemben csak egy valakit ismertem aki ennyire rajongott a kékért, de most nem akarok rá gondolni.
Gyorsan levetkőztem és leültem az ágya szélére. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam így meztelenül, de nem tudtam ellene tenni semmit. Ha ez volt a kívánsága akkor nekem teljesítenem kell, nem sok választásom van. Legalábbis, ha meg akarom tartani a munkámat. Ebben a pillanatban nyílt ki a hálószoba ajtaja. Kíváncsian fordultam feléje, de abban a pillanatban megdermedtem, ahogy megláttam őt. Azaz ember állt ott aki oly sok éve itt hagyott és elment anélkül, hogy valaha is visszanézett volna. Akit még azóta sem tudtam kitörölni a szívemből, pedig iszonyúan próbálkoztam. Oly sok mindent szerettem volna neki mondani, de csak egyetlen mondat csúszott ki a számon.
- Te meg mi a fenét keresel itt?
- Szia - vettem fel egy kis habozás után. Még mindig nem tudtam ezt a munkát megszokni, sőt jobban mondva teljes szívemből gyűlölöm. Már elkezdtem munkát keresni, de semmit nem találtam, így kénytelen vagyok maradni. Ráadásul a legtöbbször értségit kérnek, ami nekem nincs.
- Szia. Egy munkám lenne a számodra. Most kivételesen házra kéne menned, este nyolcra - annyira megdöbbentem szavaitól, hogy először meg sem bírtam szólalni. Házra? Mindig azt mondja mi nem megyünk házra, mert nem lehet tudni mi történne velünk, de ő most engem mégis oda küldene? Ha valami bajom esne senki még csak tudni sem fog róla. Hamar el lehetne tüntetni a holtestemet. Mosolyogva megráztam a fejemet. Nem lesz semmi bajom, csak túl élénk a fantáziám, ami egy nap még eléggé bajba fog sodorni.
- Hogyhogy házra kell menne? Nem azt mondtad, hogy te sosem küldesz házra senkit? - visszafojtott lélegzettel várta válaszát.
- De ez most egy híres ember és négyszeresét fizeti a munkádnak - leesett az állam. Egy este alatt megkapnám azt amit máskor egy hét alatt keresek? Másfelől viszont kíváncsi lennék miért akarja annyira, hogy a házára menjenek, de mindegy nem foglalkozok vele. Az a lények, kifizesse a munkámat. Más nem érdekel.
- Rendben. Mond a címet - szinte éreztem a telefonon keresztül is Andy elégedettségét, miközben lediktálta a címet. Miután letettük elgondolkozva néztem a címet. Ezen a környéken még nem jártam. Kíváncsi vagyok milyen lehet a pasi. Remélem legalább fiatal, mert már nagyon nincsen gusztusom az öregekhez. Az a baj, hogy nem tudom meg Andytől ki fiatal és ki nem. Egyszer kérdeztem rá és akkor is majdnem leharapta a fejemet. Szóval csak reménykedhetek benne.
Egész nap az este körül forogtak a gondolataim, de mire az óra hetet ütött már rohannom is kellett az öltözködéssel mert különben elkésnék. A körülmények keretében, ma valami dögös ruhát veszek fel és csak remélni tudom, hogy jó a látása.
Fél nyolckor léptem ki a lakásom ajtaján. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar elkészülök, de örülök, hogy így lett, mert különben biztosan elkéstem volna és tapasztalatai szerint ezt sem a kliensnek, sem Andy nem tűri. Múlt héten volt egy pali akitől késtem tíz percet és nem sokon múlt és nem lett volna fejem, ráadásul Andynek is panaszkodott, ő pedig dühösen hívott fel és a lelkemre kötötte, ha még egy panasz lesz akkor búcsút mondhatok a munkámtól, mert neki nem kell egy megbízhatatlan ember. Valahol meg is értem. Igaz, nem szeretem a munkámat, de per pillanat ez az egyetlen pénzkeresési lehetőségem. Még az is szerencse, hogy mégse adták el a házat a fejem fölül, mert amint minden részletet kifizettem neki, hirtelen meggondolta magát. Már arra is gondoltam csak ijesztgetésnek szánta az egészet. Igazság szerint nem érdekel, a lényeg, van hol laknom. A többi pedig nem érdekel. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, már a ház előtt vagyok. Most nézek igazán szét, mert eddig nem is foglalkoztam mi mellett jöttem el.
A környéken látszott, gazdagok élnek itt. Minden ház volt vagy három emeletes, a kertek tisztán voltak tartva és az utcákon egy darab szemetet sem látni. Látszik, igen nagy energiát fektetnek bele a tisztaságba. Jó lehet így élni. Az én utcámat össze lehetne keverni egy szemetes konténerrel, a házról amiben lakom pedig pattog le a festék és szinte biztosra lehet venni, pár év múlva összedől. Hát az már biztos, ez a környék pontos ellentéte annak amihez hozzászoktam. Kivertem a fejemből zavaró gondolataimat és elindultam a bejárati ajtó felé. Nagyot sóhajtva nyomtam le a csengőt és visszafojtott lélegzettel vártam ki nyit ajtót, de amint kinyílt még a szám is tátva maradt döbbenetemben. Azt vártam az nyit ajtót aki iderendelt, de csalódnom kellett mert egy középkorú nő nyitott ajtót.
- Jó napot - dadogtam zavartan. Nem számítottam rá, hogy már is lesz a házban.
- Jó napot. Az úr azt kérte menjen be a hálószobába vetkőzzön le és várja meg - éreztem ahogyan a fejem egyre vörösebb lesz. Zavartan bólintottam, majd követtem fel az emeletre. Erről nem volt szó. Azt gondoltam teljesen egyedül leszünk a házban, nem pedig személyzettel. Mi lesz ha valamit meghallanak? Mit gondolhat vajon ez a nő rólam? Biztosan semmi jót. Pedig ha tudná, hogy ha tehetném abba hagynám amint lehet, de sajnos ennek nem most jött el az ideje.
- Itt van a hálószobája - mondta, majd ezzel ott is hagyott. A fejem még mindig vörös árnyalatú volt, de már nem voltam annyira zavarban mint az elején. Kezdem megszokni a lenéző tekinteteket, bár ennek a nőnek semmi arckifejezést nem öltött az arca, így nem tudtam megállapítani mit gondolhat most rólam. Elvégre nem mindennapi üzenettel bízták meg.
Összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a szobába. Nem volt semmi különösebb benne. Szinte lerí róla, hogy egy férfi szobája és igencsak kék kedvelője. Minden bútor kék volt, de még az ágyneműje is. Elég fura. Eddigi életemben csak egy valakit ismertem aki ennyire rajongott a kékért, de most nem akarok rá gondolni.
Gyorsan levetkőztem és leültem az ágya szélére. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam így meztelenül, de nem tudtam ellene tenni semmit. Ha ez volt a kívánsága akkor nekem teljesítenem kell, nem sok választásom van. Legalábbis, ha meg akarom tartani a munkámat. Ebben a pillanatban nyílt ki a hálószoba ajtaja. Kíváncsian fordultam feléje, de abban a pillanatban megdermedtem, ahogy megláttam őt. Azaz ember állt ott aki oly sok éve itt hagyott és elment anélkül, hogy valaha is visszanézett volna. Akit még azóta sem tudtam kitörölni a szívemből, pedig iszonyúan próbálkoztam. Oly sok mindent szerettem volna neki mondani, de csak egyetlen mondat csúszott ki a számon.
- Te meg mi a fenét keresel itt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése