2015. április 15., szerda

37. fejezet

Drága Olvasóim! Tudom, hogy elsejére ígértem a részt, de meg mondom őszintén, hogy elfelejtettem megírni és így nem is tudtam feltenni. Mostanában annyi minden kavarog a fejemben, remélem megértitek és azt is nagyon remélem, hogy ennyi várakozás után nem okoztam csalódást és tetszeni fog ez a rész is. És mint ahogy láthatjátok új kinézete van a blognak. Ez volt az első fejlécem szóval kíváncsi lennék a véleményetekre, ha rossz akkor is. Bírom a kritikát! :) Jó olvasást! Szép napot mindenkinek :)


Miattam történt!
Harry:

Fáradtan estem be az ajtón. Ki voltam aznapra. A srácok teljesen leszívták az energiámat és még a próbán is száz százalékosnak kellett lennem, de ma valahogy nem jött össze. Egyfolytában Kate járt az eszemben. Hogy voltam képes megütni? Egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Bűntudatom volt. Hazafelé vettem neki egy csokor vörös rózsát és csak remélni mertem, hogy nem vág ki a virágjaimmal együtt. Elővettem a zsebemből a kulcsot és halkan kinyitotta a zárat. Egy ideig hallgatóztam, hátha hallok valami kis neszezést, de semmi. Halkan bekopogtam, de semmi reakció. Vettem egy mély lélegzetet és benyitottam.
- Kate – szólok halkan, de semmi reakció. Összeráncolom a szemöldökömet, majd acélos léptekkel megindulok az ágy felé. Felhajtom a takarót és legnagyobb meglepetésemre senkit sem találok alatta.
- Kate – üvöltöttem el magam. Odarohantam az ablakhoz, kinéztem, de sehol sem találtam, ami azt jelenti, hogy már nem most mászhatott ki. Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem csuktam be azt a rohadt ablakot? Előkapom a telefonomat és tárcsázom Zayn számát.
- Igen? – vette fel álomittas hangod.
- Kate, megszökött. Meg kell őt találnunk. Baja eshet. Nem ismeri a várost, ki tudja miféle alakokkal futhat össze – daráltam le mindent, ami éppen eszembe jutott. Nem is tudom, hogy ideges legyek vagy kezdjek el aggódni. Nem akarom, hogy bármi baja essék.
- Máris megyek haver és szólok a srácoknak is. – ezzel letette a telefont. Hálásan sóhajtottam, de hamar el is szállt a megkönnyebbülésem és felváltotta a helyét az aggodalom. Remélem nincsen semmi baja.
Bepattantam az autóba és már indítottam is. Fogalmam sem volt merre keressem, ezért csak céltalanul jártam az utcákat és reméltem, hogy egyszer csak felbukkan, de ahogy telt az idő egyre jobban elkeseredtem. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam.
- Megtaláltátok? – kérdeztem visszafojtott lélegzettel mikor felvette a telefont.
- Még nem haver, szerintem ennek már nem sok ér… - mielőtt befejezhette volna kinyomtam a telefont. Úgy is tisztában voltam vele, hogy mit akar mondani és egyáltalán nem voltam rá kíváncsi. Nem akartam azt hallani, hogy már nincs értelme keresni. Két óra múlva csüggedten indultam el hazafelé. Éreztem, hogy könny szökik a szemembe. Az egész az én hibám, ha nem lettem volna olyan kemény vele, akkor ez most nem történt volna meg. Már majdnem a háznál voltam, mikor a kocsim reflektor fénye megvilágított egy élettelen testet, aki a földön feküdt. A szívem a torkomban dobogott, miközben a fékre tapostam és kiugrottam a kocsiból.
- Kate – kiáltottam, mikor felismertem csodálatos hajkoronáját. Letérdeltem mellé és megnéztem, hogy ver-e a pulzusa. Megkönnyebbültem, mikor megéreztem azt a kis lüktetést, de meg is ijedtem, mert gyengébb volt, mint amilyennek kell lennie. – Úristen – leheltem halálra váltan. Megint elővettem a telefonomat és tárcsáztam, de ezúttal a mentők számát. – Mentőt kérek, a barátnőm haldoklik – üvöltöttem bele a telefonba, amint felvették.
- Kérem, nyugodjon meg és mondja meg, hogy hol van pontosan.
- Nekem ne mondja, hogy nyugodjak meg – kezdtem el megint üvölteni vele, de aztán türelmesen válaszolgattam a feltett kérdéseire, mivel rájöttem, hogy kiabálással semmit se érek és csak az időt húzom. Miután letettem a telefont remegő kezekkel szorítottam magamhoz az élettelen testet.
- Sajnálom! Nagyon sajnálom! Nagyon-nagyon sajnálom! – ismételgetem egyfolytában, miközben vártam, hogy a mentők megérkezzenek.Nem telt bele sok idő és már hallottam is a szirénák vijjogását. A hangjától akaratlanul is összerezzentem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is olyannal fogok utazni, miközben egy szerettem élet és halál között van. Csikorogva fékezett le mellettünk az autó, majd három mentős kipattant belőle és rögtön Kate-hez rohant, megvizsgálni. Egy ideig vizsgálgatták, majd rátették a hordágyra és betolták az autóba. Mielőtt becsukták volna az ajtókat a legfiatalabb mentős hozzám fordult.
- Szeretne velünk jönni? – kérdezte szelíden. Rögtön az volt az első gondolatom, hogy Kate biztosan nem szeretné, én viszont mindennél jobban szeretném. Nem szeretném most magára hagyni, mikor miattam került ide.
- Igen – válaszoltam végül a türelmesen várakozó mentősnek. Bólintott, majd intett, hogy lépjek be és üljek le. Amint ők is beszálltak az autó elindult és végig a sziréna hangja kísért minket. Végig Kate kezét fogtam és azért imádkoztam, hogy ne legyen semmi gond és jöjjön vissza hozzám.
- Beverte valahova a fejét? – ez a durva hang zökkentett vissza az elmélkedésemből. Felnéztem és mélyen belenéztem a pufók mentős szemébe.
- Nem tudom, így találtam rá – bólintott bár az volt az érzésem, hogy nem nagyon hisz nekem.
- Azért kérdeztem, mert van egy elég ronda seb a fején – még a víz is kivert. Ijedten néztem rá, miközben ő tovább magyarázott. – Ha beütötte, valahova akkor az agyrázkódást sem zárhatjuk ki teljesen, de ha beérünk a kórházba, akkor majd többet fogunk tudni – bólintottam és figyelmemet ismét Kate-re szegeztem. Mibe üthette be a fejét? Mikor elmentem még semmi baja nem volt. Lehet, hogy akkor sérült meg mikor kimászott az ablakon? Istenem, miért nem várt meg, ahelyett, hogy felelőtlenül elindult úgy, hogy nem is ismerte a várost. Istenem, csak add, hogy ne legyen semmi baja.
Nem telt bele sok időbe és már le is parkoltunk a kórház előtt. A mentősök azonnal kipattantak és már tolták is be az ágyat, amin Kate feküdt. Ameddig csak tudtam fogtam a kezét, de egy nagy ajtó előtt megálltak és rám néztek.
- Sajnálom, de nem jöhet tovább – beleegyezően bólintottam, bár legszívesebben elkezdtem volna üvölteni és kirángattam volna az életet abból a seggfej műtősből. Leültem a várakozóban és vártam, hogy valaki tudomást vegyen rólam. A nagy izgalom mellett el felejtettem szólni a fiúknak, ezért gyorsan írtam mindegyiknek egy sms-t, hogy megtaláltam Kate-t és éppen bent vagyunk a kórházban. Szinte rögtön jött mindenkitől a válasz, hogy rögtön jön. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélkülük.
- Mr Styles – felkaptam a fejemet, mire egy fehér köpenyes orvost pillantottam meg.
- Én vagyok – álltam fel – Hogy van Kate?
- Valami kemény tárgyba üthette be a fejét és súlyos agyrázkódást szenvedett. Még nem tért magához, de nagy valószínűséggel nem sokáig kell várnunk. Viszont legalább egy hétig bent lesz megfigyelésen – megköszöntem az orvosnak a segítségét, majd visszarogytam a székembe. Köszönöm, istenem. Köszönöm, hogy nem vetted el tőlem. Így legalább helyre tudom hozni a hibámat.

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jajj de jó :) Új rész.
    Már rég elolvastam. :) Jóó lett :)
    Csak így tovább! Várom a kövit ;)
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Örülök neki, hogy tetszett, ha ti is szeretnétek akkor lesz folytatása :)

      Törlés
  2. Ndkwn nagyon Jo resz Lett ! :D Hamar a kovit !(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök neki, hogy tetszett :)
      Ha szeretnétek akkor lesz folytatása :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett a fejléc és a rész is nagyon jó :) mikor lessz a Kövi?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Nagyon jól esik a dicséreted! :)
      Rajtatok múlik, hogy lesz-e következő rész :)

      Törlés