30. fejezet

Városnézés

Amint leszállt a gép Harry megfogta a kezemet és az ajtóhoz vezetett, de amint elhaladtunk az ablak mellett megtorpantam. Hitetlenkedve bámultam ki az ablakon. Annyi ember volt a repülőtéren, hogy csoda, hogy elférnek. Harry mosolyogva nézte a reakciómat, majd odahajolt hozzám és egy félszeg puszit adott az arcomra. Ismét megfogta a kezemet és elkezdett húzni maga után az ajtó felé. Amint kiléptünk minden fej felénk fordult, amitől nagyon kellemetlenül éreztem magamat. Nem szeretem, ha sok figyelmet fordítanak rám. Kényelmetlenül érzem magam tőle. Ráadásul egy csomó kamerát, mikrofont és fényképezőgépet nyomnak az orrunk elé. Harry próbálja figyelmen kívül hagyni őket, de a riporterek nem hagyják annyiban a dolgot. Rengeteg kérdés záporozik felénk.
- Ki az a lány akivel megérkezett?
- Ő a barátnője?
- Kisasszony megmondaná, hogy milyen viszony fűzi Harry Styles-hoz?
- Együtt voltak nyaralni?
- Mióta vannak együtt?
- Szakítottak Isabellel?
- Hogy viselte a szakítást? Hamar megvigasztalódott az új barátnőjével?
És ez így ment addig, míg Harry egy fehér limuzinhoz vezetett és besegített. Megkönnyebbültem, hogy végre kizárhatom a kinti nyüzsgést. Ez rosszabb volt mint amire számítottam, viszont volt olyan kérdés ami nem ment ki a fejemből. Egyszerűen beleégett a tudatomba. Szakítottak Isabellel? Ki azaz Isabel? Nem tudtam, hogy van barátnője. Miért nem szólt, mikor felajánlotta, hogy jöjjek vele? Nem, javítottam ki magam. Nem felajánlotta, hanem megparancsolta. Nem szabad elfelejtenem, hogy Harry ezért az egészért fizet nekem és meg kell osztanom vele az ágyát, még akkor is ha van barátnője. Ez ellen nem tudok tenni, de mielőtt meggondolhattam volna, akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés.
- Kicsoda Isabel? - kérdeztem, mire Harry hűvös tekintettel végigmért. A hátamon a hideg futkosott, s megborzongtam. Harry még sosem viselkedett velem ilyen hűvösen és nem is nézett így rám. Valami rosszat mondtam?
- Mi közöd hozzá? te csak az ágyasom vagy, tarts is magad ahhoz. A magánéletemhez semmi közöd - szavai szíven ütöttek, de azért bólintottam és próbáltam nem tudomást venni a szememben gyülekező könnyekről és a szívembe markoló fájdalomról. Nem hiszem el, hogy Harry ezt mondta. Magam is tisztában vagyok, hogy miért jöttem Londonba, de azért nem kellett volna ilyen kíméletlenül az orrom alá dörgölnie, hogy hol a helyem.
- Ma elviszlek egy kis városnézésre - ezt nem kérdezte, hanem kijelentette, mintha már ebbe sem lenne semmi beleszólásom, pedig most igazán nem sok kedvem volt hozzá, főleg az előbbi kijelentése után, de mivel nem akartam veszekedni, ezért csak szó nélkül bólintottam és kibámultam az ablakon. Harry nem fordított rám több figyelmet, mondott valamit angolul a sofőrnek, majd beletemetkezett a telefonjába. valakivel nagyon élénken cseveghetett, mert egyfolytában pittyegett a telefonja. Biztosan Isabel az, bárki is legyen az. Vajon ő Harry barátnője? Még mindig együtt vannak? Vajon a nő tud rólam? És egyáltalán miért érdekel ez engem? Semmi közöm hozzá, ezt Harry is a tudtomra adta, jobb lesz ha elfelejtem az egészet. Ebben a pillanatban megállt a limuzin egy hatalmas park előtt. Harry kipattant és megfogta a könyökömet, hogy engem is kisegítsen. Harry még mindig nem szól hozzám csak elindult a park felé és gondolom azt várja, hogy kövessem. Legszívesebben elfutnék és többé vissza sem néznék, de úgy sem tudnék hová menni. Gyors iramban megindulok Harry után és csak reménykedhetek, hogy nem lepnek el minket megint a riporterek. Mire utolértem Harryt már vett két fagyit és az egyiket felém nyújtotta. Meglepetten néztem rá, de nem ellenkeztem. Volt valami a tekintetében amit nem tudtam megfejteni és ez nagyon zavart.
- Remélem szereted a vanília fagyit - mondta miközben élvezettel nézte, ahogyan nyalom a fagyimat. Zavartan félrenéztem. Zavarba ejtett ez az átható pillantás, Hary elvigyorodott majd intett a fejével, hogy kövessem. Szótlanul sétálunk egymás mellett, így ki tudom élvezni London gyönyörű táját.
Az idő eléggé későre járt. London kezdett életre kelni, amit csak lehetett kivilágítottak, amitől gyönyörű lett a város. Utunk a London Eye felé vezetett, ami kéken világított. gyönyörű volt és nagyon romantikus. Harry mindent megtett, hogy jól érezzem magamat, de akaratlanul is mindig fekete felhő árnyékolta be a jókedvemet. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Harry miért hozott magával és, hogy mellettem lehet egy barátnője is. Arra eszméltem fel, hogy Harry megfogja a kezemet és a London Eye felé húz. Egyenesen a sor legelejére vezetett, mire elég sok csúnya pillantást lövelltek felénk, de Harryt nem zavarta, így próbáltam én is úgy csinálni, mintha észre sem venném. Probléma nélkül az első szóra felengedtek minket, amin egy kicsit meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy Harry ilyen könnyen elintézi, csillogó tekintettel néztem rá, amit ő egy incselkedő mosollyal viszonzott.
- Hogy tudtad ezt elintézni? - böktem  fejemmel az előbbi ember felé, aki gond nélkül felengedett minket, nem is foglalkozva  tiltakozó tömeggel.
- Ismerem - von vállat. - Nézd a kilátást. Sehonnan sem ilyen szép - bólintottam, majd minden figyelmemet a kinti tájra fordítottam. Gyönyörű volt London innen fentről. Minden kivilágítva és minden a maga szépségében. Sose gondoltam volna, hogy valaha ilyet látok. Harry szorosan mögém áll és átfogja kezeivel a derekamat. Meg akarok fordulni, de ő nem engedi. Így összebújva várjuk, hogy végre ismét lent landoljunk. Amint leérünk a földre, Harry elenged és hátrébb lép.
- Ideje hazamenni - fogja meg a kezemet és vezet ki abból az apró kis kupolából.