27. fejezet

Fogadd el

Egy ideig hitetlenkedve tanulmányoztam az arcát, míg Harry mosolyogva mért végig. Egyszer csak az egész bensőmet rettenetes düh árasztotta el. Mit képzel ez magáról? Hogy mer ide jönni azok után, hogy ő miatta veszítettem el az állásomat? Ráadásul a jelek szerint teljesen feleslegesen.

- Mit akarsz? – támadtam rögtön neki. Úgy látszik ez egy ilyen nap. Mindenkinek nekiugrom. Először Amber, most meg Harry. Mikor fognak már békén hagyni? Már csak Andy hiányzik a listáról és akkor tényleg mondhatom, hogy mindenki a nyakamra jár. Ezt nem hiszem el. Miért nem tudják felfogni a nem szó jelentését? Elvégre Amber már elfogadta azt a munkát, amit nekem ajánlottak.

- Be sem hívsz? – kérdezte széles mosollyal. Dühös tekintettel méregettem, de a jelek szerint Harryt nem nagyon zavarta. Még mindig mosolyogva szemlélt, mire feladtam a küzdelmet. Ennek semmi értelme. Addig úgysem megy el, míg el nem mondja azt, amiért jött.

- Gyere be – intettem neki kelletlenül, majd otthagyva beljebb mentem nem foglalkozva azzal, hogy követ-e.

- Beszélni szeretnék veled – szólalt meg Harry, miközben én odaléptem a mosogatóhoz, hogy elmosogassak, mikor rájöttem, hogy elfogyott a mosószerem.  A francba. Miért nem vettem? Ekkor jöttem rá, hogy elvettem, de ott kellett hagynom, mert nem volt nálam elegendő pénz. Úgy látszik egy darabig nem lesz elmosogatva, mivel most nem tudok ilyenekre költeni. Örülök, hogy kaját tudok magamnak venni.

- Miről? – vettetem oda foghegyről, pedig belülről már majd felemésztett az ideg. Mit akar, még tőlem? Teljesen tönkretette az életemet az alatt a néhány nap alatt. Mit akar még?

- Azt akarom, hogy gyere velem Londonba – szavai annyira megdöbbentettek, hogy hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak. Most szórakozik velem?

- Úgy tudom Amber megy veled – nyögtem ki nagy nehezen. Harry szemében megvillant valami, de mielőtt megfejthettem volna mi az már el is tűnt. Kezdtem azt hinni, hogy képzelődtem. Talán meglepődött, hogy tudok róla?

- Viszont, ha te igent mondasz, akkor itthon marad. Téged akarlak elvinni, senki mást – kacsintott rám. Kezdtem egyre idegesebb lenni.

- Nem megyek veled Harry – kezdtem el üvölteni teli torokkal. Már az sem érdekel, ha meghallják a szomszédok. Fogják már fel egyszer és mindenkorra, hogy nem megyek Londonba. Akárhogy is győzködnek, nem akarok Harry közelében lenni és erről nem nyitok vitát. Harry mérgesen méregetett. Sosem bírta, ha megmakacsolom magam, de jobb lesz, ha hozzá szokik, hogy nem úgy fogok ugrálni, ahogyan ő akarja.

- Jó – mondta végül, amivel, teljességgel meglepett – Nagyon meg fogod bánni – tette még hozzá, majd hátat fordított és már kint is volt a lakásból. Megkönnyebbült sóhajt hagyta el ajkaimat, miközben nekidőltem a hűtőnek. Remélem, többet nem látom. Nem hiszem, hogy kibírnék még egy ilyen beszélgetést sírás nélkül. Most is majdnem elsírtam magam tehetetlenségemben. Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Ezt megismételtem háromszor, mire végre kellő képen megnyugodtam. Nem akartam megint Harry miatt sírni. Elég voltak azok az évek, amit sírással töltöttem. Megfogadtam, hogy többet nem sírok miatta és ezt be is szándékozom tartani.

Nagy nehezen összeszedtem magamat és bebotorkáltam a szobába. Magányra vágytam, de majd éhen haltam. Le kéne mennem a boltba valami kaját venni, ha nem akarok éhen halni. Gyorsan összekaptam magam és már kint is voltam a friss levegőn. A bolt előtt egy pillanatra megtorpantam, kihalásztam a táskámból a pénztárcámat és megszámoltam mennyi pénz van nálam. Nem valami sok. Még két napig kihúzom, ha takarékoskodom, de aztán muszáj valami megoldás után néznem, ha nem akarok éhen halni.

Gyors léptekkel mentem be a boltba. Amint beléptem, úgy éreztem, hogy minden fej felém fordul, pedig tisztában voltam vele, hogy senki nem foglalkozik az én jelenlétemmel. Miért is foglalkozna?

Végigsétáltam a sorok között. Számtalan ötlet száguldott végig az agyamon, hogy mit egyek, míg végül a pizza mellett döntöttem. Az legalább nem annyira drága és még jól is lakom vele. Utam rögtön a mélyhűtőkhöz vezetett, ahol megtekinthettem a nem túl nagy kínálatot. Tíz perc válogatás után végül egy sonkás és egy szalámis pizza mellett döntöttem, így legalább meglesz holnapra is a kajám. Gyorsan kifizettem és már ott sem voltam. Amint fölértem a házba kibontottam a sonkás pizzát és beraktam a mikroba, mivel a sütőm nem is olyan régen elromlott. míg vártam, hogy a pizza kész legyen a gondolataim megint Harryhez terelődtek. Mi lenne, ha mégis elfogadnám az ajánlatát? Mit veszíthetek? Nem. Bármi is történjék, nem fogadhatom el. Nem akarom, hogy Harry rendelkezzen az életemmel. Ebben a pillanatban csöngettek. Már épp megindultam volna az ajtóm felé, de aztán meggondoltam magamat és visszasétáltam a mikróhoz, ami szerencsére már lejárt. Kivettem belőle a pizzát és figyelmen kívül hagytam a most már folyamatosan szóló csengőt. Nagyon fontos lehet az illetőnek, hogy bejusson. Kivettem az mp-m a táskából sé bedugtam a fülembe. Katy Perrie éles hangja hangzott fel a fülhallgatóból, ezzel kizárva azt az idegesítő csengőt. Elegem volt mára a váratlan látogatókból, csak egyedül szeretnék lenni, mindenféle kellemetlenség nélkül.

Mire elfogyasztottam a pizzát már négy szám is lement. teli hassal dőltem hátra a kanapén. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és félretettem. Szerencsére az illető, aki eddig eszeveszetten nyomta a csöngőt végre lelépett,. így nem kellett elviselnem azt az idegesítő hangot.

Kivittem a konyhába a tányéromat és ekkor vettem észre a bejárati ajtó előtt, hogy egy fehér borítékot csúsztattak be az asztal alatt. kíváncsian léptem oda. Én nem sűrűn kapok levelet, szóval biztosan nagyon fontos lehetett az illetőnek, ha még levelet is képes volt itt hagyni. Amint megfordítottam meghűlt a vér az ereimben. Ezt a levelet nem egy magán személy írta, hanem ez egy hivatalos levél volt. Ilyet végképp nem szoktam kapni. Félve bontottam ki a levelet és amint megláttam tartalmát nem akartam hinni a levélnek. egy kilakoltatási okirat volt, aminek keretében két napon belül el kell hagynom a házat, amennyiben nem így teszek, rám hívják a rendőrséget.

A francba. nem fizettem be a lakbért, mert időközben elvesztettem az állásomat és így elég nehéz fizetni bármit is. Ráadásul nem is egy havival vagyok elmaradva. Mit csináljak? Honnan szerezzek pénzt? Legszívesebben elmentem volna Benitohoz, hogy elsírjam neki a bánatomat és bevegyünk valami jó tudatmódósítószert, de úgy éreztem, most enélkül kell megoldanom a problémáimat. Nem csinálhatok úgy mintha ez az egész meg sem történt volna. egyszerűen nem lehet. Ideje, hogy felnőtt nő fejével gondolkodjam. Akaratlanul is felemeltem a kezemet és az ujjam Harry neve felett lebegett, majd lecsapott rá.

- Igen? – szólt bele egy erős és férfias hang. rémülten megnyomtam a hívás megszakítás gombot és a telefont hozzávágtam a földhöz. idegesen elkezdtem taposni, míg darabokra nem tört. Arcomon sós könnyek szaladtak végig, majd kezeimet beletemettem a hajamba és belemarkoltam.

- Nem – hullottam térdre a telefonom mellett, miközben most már zokogtam. – Nem lehet – kiáltottam föl fájdalmasan, miközben éreztem, hogy a torkomban egyre nagyobb gombóc keletkezik. Miért pont velem történik ez az egész? Bárcsak a szüleimnél maradtam volna. Bárcsak soha ne kezdtem volna el a drogozást. Bárcsak…. – ebben a pillanatban elvesztettem a tér és időérzékemet. Hirtelen forogni kezdett körülöttem minden és ájultan dőltem el a padlón.