2014. március 31., hétfő

Szünet!

Mint azt a címből is kitalálhattátok elérkezett a blog arra a pontra mikor kénytelen vagyok szüneteltetni. Ne haragudjatok rám, de egyszerűen nincsen időm írni. Nagyon sokat kell tanulnom és néha még arra sincs időm, hogy egyek. Ezt most totál komolyan mondom. Napjaim a tanulásból állnak és emiatt több étkezést is kihagyok, mivel legkorábban este hétkor érek haza. Ha valaki volt már ilyen helyzetben akkor szerintem ezt meg lehet érteni! Még egyszer ne haragudjatok rá! :( Én sajnálom a legjobban, hogy egy kicsit szünetelnem kell! :(

Újrakezdés: 2014. Június. 05.

2014. március 26., szerda

25. fejezet


Ki vagy te?

Az idegen férfihangra megdermedtem. Tekintettemmel a sötétet kezdtem el pásztázni, de semmi szokatlant nem vettem észre. Kezdtem azt hinni, hogy hallucinálok mikor léptek zaját hallottam a hátam mögül. Ijedten hátraugrottam miközben ajkaimat egy kisebb sikoly hagyta el. Az idegen gúnyosan felhúzta a szemöldökét miközben tisztes távolságra megállt előttem és onnan szemlélte minden tettemet.
- Mit akar tőlem? – kérdeztem cincogó hangon. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de a hangom ezúttal cserbenhagyott. Féltem. Próbáltam nem kimutatni, de semmi esélyem nem volt. Egész bensőmet a rettegés szorította össze. Eléggé össze volt kuszálva az életem e-nélkül is. Nincs szükségem még egy bonyodalomra.
- Szeretném, ha végre valahára benőne a fejed lágya, és helyesen döntenél – a parancsoló hangra ismét megdermedtem. Csodálkozásomban kitágultak a pupilláim, miközben az idegen dühösen méregetett. – Nem veszed észre mennyire tönkre, teszed az életed? – folytatta, miközben én még mindig kitágult pupillával szemléltem az idegent, aki furcsán ismerősnek tűnt. Honnan ismerem? Találkoztam vele valaha is? Ha igen, akkor hol? Nem jut eszembe, pedig annyira szeretnék rá emlékezni. Egy idő után feladtam a próbálkozást a visszaemlékezésre.
- Ki vagy te? – kérdeztem meg végül remegő hangon. Még mindig bennem volt a félelem ez kis csírája, de már kezdtem megnyugodni. Olyan mintha a testem tudná, hogy nem kell félnie tőle.
- Az, hogy én ki vagyok teljességgel lényegtelen. – válaszolta elutasítóan miközben végigmérte a ruházatomat – A lényeg, hogy nézz már végre magadba. Neked jó ez így? Nem szégyenled magad? Én a helyedben elsüllyednék, ha csak eszembe jutna milyen családból, jöttem – éreztem, hogy a félelem lassacskán kezd átváltani dühbe. Milyen jogon jön ő ahhoz, hogy engem kioktasson? Nem is ismerem. Miért érzi magát jogosnak a kioktatásomra?
- Milyen jogon avatkozik az életembe? – kiáltottam rá, mire az idegen szeme kitágult meglepetésében. Egy fenyegető lépést tett megint felém mire ismét kiszökött az ajkamon egy sikoly, miközben hátraugrottam. Minél messzebb akartam lenni tőle, főleg, ha ilyen dühös arckifejezéssel méreget.
- Gondoltam tudni akarod, hogy van, aki figyel téged és aggódik érted – ezzel hátat fordított, mire egy megkönnyebbült sóhajt szaladt ki a számon – Egyébként – fordult vissza és jó mélyen a szemembe nézett – azt is jó, ha tudod én, tisztellek jobban a kettőnk közül. Nem véletlenül jöttem ide hozzád. Ha mást nem is tisztelsz magadban, akkor legalább a testedet ne gyalázd meg. Fel sem tudom fogni, hogyan engedhetted meg, hogy idegen férfiak fogdossanak. Nagyot csalódtam benned – ezzel ismét hátat fordított és elveszett a sötétségben. Mi a franc volt ez? Nem értem. Ki volt ez a fiú? Honnan ismerem? Ehhez és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben azt a pontot néztem ahol az előbb az a rejtélyes fiú eltűnt. A sírás szélén álltam. Legszívesebben lekuporodtam volna a földre és addig sírtam, volna, míg el nem fogy az összes könnyem, amire persze nem sok esély volt. Igaza volt, bárki is ez az idegen. Nem tisztelem magamat. Mikor még a szüleimmel életem el sem tudtam volna képzelni, hogy én így fogom végezni pár év múlva. Mindig csodás életről, karrierről álmodtam, mindezt persze Harry oldalán. Szerettem volna gyerekeket és szerettem, volna, otthon főzni az éhes férjemnek, de ez a sok álom sajnos nem jött össze. Nagy nehezen összeszedtem magamat és megindultam hazafelé. Miközben a járdán sétáltam visszaemlékeztem azokra az időkre, mikor Harry és én a közös jövőnket tervezgettük.

*Visszaemlékezés*
Erőteljes kopogtatás rémisztett föl az erős koncentrációmból, amit a matek házi feladat okozott. Anya automatikusan állt föl, hogy kinyissa az ajtót, de felpattantam és már mentem is az ajtó felé.
- Maradj csak anya. Reményeim szerint Harry az – kacsintottam rá, mire elnevette magát és visszatelepedett a fotelba újságot olvasni.
- Szia – ugrottam Harry nyakába, mikor kinyitottam az ajtót. Jólesően szívtam magamba férfias illatát. Mindig is szerettem Harry illatát, annyira jellegzetes volt és csak Harryé. Ezen a gondolaton elmosolyodtam.
- Szia kicsim – adott a számra egy gyengéd csókot, miközben megfogta a kezemet és gyengéden beljebb tolt a házban. – Jó napot – köszönt illedelmesen anyukámnak, aki szintén ezer wattos mosollyal nézett rá és viszonozta a köszönést – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a parkba sétálni – fordult végül felém. Kérdő tekintettel néztem anyára, aki persze rögtön az asztal felé intett.
- Még nincs kész a leckéje – válaszolt végül Harrynek helyettem. Mogorva pillantást lövelltem felé.
- Ígérem, hogy a séta után segítek neki – mosolygott rá Harry, amitől anya persze rögtön beadta a derekát. Harrynek tehetsége van ahhoz, hogy mindig megnyerje az embereket a modorával. Nos, ez a szüleimmel sem volt éppen másképp. Anya beleegyezően bólintott, így Harry vigyorogva megfogta a kezemet és kihúzott a házból. Míg oda nem értünk a parkhoz mind a ketten hallgattunk. Mikor odaértünk Harry vett mind a kettőnknek jégkását és felém fordult.
- Mik a terveid az életeddel? – kérdése meglepett, de ha logikusan gondolkodtam, akkor jogosan tette fel, hisz már több mint egy éve jártunk.
- Nem is tudom – gondolkoztam el egy kicsit. Harry hangja szakította félbe az elmélkedésemet.
- Képzeld el magadat, mondjuk tíz év múlva. Milyennek látod magad? – kérdezte kíváncsian, miközben beszippantott a szívósáljába. Ismét elgondolkoztam, de már tudtam is mit fogok mondani.
- Sikere karrierrel, talán három gyerekkel és egy hűséges férj mellett. Tudom nem valami izgalmas, de úgy érzem, mégis ilyen lenne egy tökéletes élet – fordultam el zavartan. Ne is hittem el, hogy ilyeneket mondtam. Ilyet egy tök unalmas nő mond.
- Azért remélem, én szerepelek a hűséges férj tervében – kacsintott rám miközben magához húzott a derekamnál fogva, majd a fülemhez hajolva folytatta – Én is ilyen életre vágyom, de csakis veled tudom elképzelni – erre a mondatára a nyakába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Harry készséggel viszonozta szenvedélyemet, de még idejében észbe kaptunk és elváltunk egymástól, mielőtt valami illetlen dolgot csináltunk volna egy nyilvános helyen.

*Visszaemlékezés vége*


Hát, nyilvánvalóan az akkori szavai mind hazugságok voltak, mert nem sokkal utána elment tőlem és szakított velem. Akkor azt hittem belehalok az elvesztésébe. Minden jövőbeli tervemben szerepelt és úgy éreztem darabjaira, hullik körülöttem az egész világ és mindez csak azért, mert ő híres akart lenni. Biztosan úgy vélte, hogy ha befutna milyen ciki, lenne egy ilyen lánnyal mutatkozni. Akkor nehezen tudtam elfogadni ezt a tényt, most viszont mikor már nem sírtam tele a párnámat minden éjjel akkor megint felbukkan. Bár tudnám mit vár tőlem. Bár tudnám, hogy valójában mit szeretne. Az lenne a legjobb, ha visszamenne Londonba. Volt egy olyan érzésem, hogy egyhamar nem fogok tőle megszabadulni és ettől egyre idegesebb lettem. Féltem, nem akartam még egyszer elveszíteni a szívem. Alig maradt belőle valami és azt nem szerettem volna végleg elveszíteni, mert akkor nem biztos, hogy össze tudom megint kaparni magamat.

2014. március 20., csütörtök

24. fejezet


Utálom

Mikor hazaértem rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt. Sietnem kellett.  Amber mindjárt itt van, én meg még sehol nem vagyok. Ha nem akarok csövesen menni a buliba, akkor jobb lesz, ha összeszedem magamat.  A fürdőszobában sietve megengedtem a jó forró vizet, majd levetkőztem és alá álltam. Egy jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor a meleg víz a meztelen bőrömhöz ért. Isteni érzés volt, ahogyan a meleg víz végig folyt a bőrömön és égető érzést hagyott maga után. Kezembe nyomtam egy kevés tusfürdőt, majd beledörzsöltem a testembe. Erős illatfelhő szállt föl, amit jólesően beszippantottam az orromba. Imádtam a tusfürdő illatát, mindig felvillanyozódtam tőle. Egy idő után kiszálltam a zuhany alól. Most már sokkal frissebbnek éreztem magam, mint amikor hazaértem. Így legalább biztosan végig tudom csinálni az éjszakát. Egy száll törülközőben odavonultam a szekrényemhez és kutakodni kezdtem benne egy bulizós ruha után. Úgy döntöttem ma este bepasizok és kikapcsolódom. Jól akarom érezni magamat, de ha mindig Harryre gondolok, akkor a nem nagyon fog összejönni. Tekintetem végigpásztáztam a szekrényben lévő összes ruhán, mikor a tekintetem megakadt egy olyan ruhán, amit tökéletesnek véltem ma estére. A ruha pánt nélküli és aranyszínű volt, ami csillámlott. Az egyik fele olyan rövid volt, hogy épp eltakarta a fenekemet, míg a másik oldala elért egészen a térdemig.
Ez tökéletes lesz. Ezt még Amberrel vettem, bár akkor azt hittem soha nem fogom felvenni, mert túlságosan kihívónak találtam, de most pont jó lesz. Erre van szükségem, hogy a pasik elismerő tekintetük kereszttüzében sétáljak végig a termen. Kell egy kis önbizalom. A ruha mellé találtam egy fekete kis kézitáskát és egy fekete tűsarkú cipőt, amit szintén új volt még. Ezt Ambertől kaptam még tavaly, mivel ő megunta és vett magának ujjakat. Mivel nekem nem nagyon volt akkor pénzem, így nagyon megörültem, hogy nekem adta. Fújtam magamra még egy kis parfümöt és már majdnem kész is voltam. Már csak a sminkemet kell megcsinálnom. Szemhéjpúdernek szintén egy arany árnyalat mellett döntöttem, ami jól kiemelte a szememet. Épp befejeztem a sminkelést mikor csöngettek. Ez biztosan Amber lesz. Amikor kinyitottam az ajtót Amber elégedetten mért végig.
- Na, ez a beszéd csajszi – kacsintott rám elégedetten – Nagyon jól nézel ki. Jól áll az arany szín – éreztem, hogy kezdek elpirulni. Ambertől még sosem kaptam ennyi dicséretet, ő nem az a fajta, aki kifejezi az elismerését.
- Köszi, te is jól nézel ki – mutattam világoskék ruhájára, ami éppen eltakart a fenekét. A cipője szintén kék volt, egyedül a táskája volt fekete.
- Ugye? – mosolyodott el – Most vettem ezt a szerelést. Nekem nagyon tetszik. Mikor megláttam a boltban nem tudtam neki ellenállni – hajolt oda hozzám közelebb, mintha valami titkot árult volna el. Pedig tisztában voltam vele, hogy Amber szinte kényszervásárló. ha meglát valamit, muszáj megvennie. Mondjuk, neki van is rá pénze, míg nekem nincs. Mostantól pedig még kevesebb lesz, mivel nincsen munkám.
- Tényleg jó – erőltettem az arcomra egy mosolyfélét, de még én is éreztem, hogy nem nagyon jött össze. A jelek szerint viszont Amber nem vette észre. Miután Amber eldicsekedett mi mindent vett még, bezártam az ajtót és végre elindultunk. Mint kiderült Amber megint egy házibuliba hivatalos és úgy gondolta engem is magával visz. Remek. Ráadásul nagy valószínűséggel Benito is ott lesz. Így legalább biztosan eljut hozzám az, amit kértem tőle.
- Megyünk? – kérdeztem mikor már kezdett kínossá válni a csend. Amber most a szokásosnál is furcsább volt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Előbb vagy utóbb úgyis el fogja mondani, hogy mi a baja. Mindig így kezdődik.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte Amber, amiből rögtön tudtam, hogy bevált az, amire az előbb gondoltam. Most lendül majd támadásba.
- Persze – erőltettem megint ajkaimra egy hamis mosolyt, de mint mindig most sem tűnt fel neki. Most is csak a saját problémáira gondolt. Az eszébe se jutott, hogy esetleg nekem is lehetnek gondjaim. Most jöttem rá mennyire hamis a barátságom Amberrel. Én mindig meghallgattam, de ő egyszer sem vette a fáradtságot, hogy a hogylétem felől érdeklődjön. Pedig nem került volna neki sokkba, csak két szó az egész.
- Miért nem fogadtad el az ajánlatot? – ettől a kérdéstől megtorpantam. Hitetlenkedve néztem rá, miközben ő vidáman folytatta – Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben – ebben a pillanatban vette észre, hogy megtorpantam az utcán és nem követtem őt – Mi a baj? – nézett vissza rám, de a hangja továbbra is tárgyilagos maradt.
- Erről meg honnan tudsz? – nyögtem ki végre nagy nehezen. Amberben volt annyi tisztesség, hogy zavart tettetve nézett rám. Azt hitte, beveszem, de én már nem az a kezdő bakfis vagyok, aki voltam. Több fortéját kitanultam és akárhogy próbálkozik engem, már nem tud átverni. Ebben a pillanatban világosodtam meg, hogy valószínű Andytől tudja, biztosan megkérte, hogy faggasson ki és talán még meg is győzhetne, hogy fogadjam el azt a rohadt állást, így nem kéne amiatt aggódnia, hogy elveszti azt a pénzt. Ettől a gondolattól egyre dühösebb lettem. Amber végül igazolta a feltételezésemet.
- Andy véletlenül kikotyogta – majd rögtön utána támadásba is lendült – Miért talán titok? Nem gondoltam volna, hogy ekkora problémát jelent – majd ismét elhallgatott, de csak egy másodpercre, majd ismét folytatta szemrebbenés nélkül. – Szóval, miért nem fogadtad el? – azt hittem ott helyben elbőgöm magam. Miért nem hagynak már békén? Én csak szórakozni akartam. Ma estére ki akartam kapcsolni az agyamat. El akartam felejteni Harryt, Andyt és azt a mocskos ajánlatot. Erre Andynek volt képe a nyakamra küldeni Ambert. A düh egyre erősebben áramlott szét az egész testemben. Legszívesebben most Ambert megfojtottam volna egy kanál vízben. Rá se bírtam nézni.
- Nagyon egyszerű erre a válasz – sziszegtem a fogaim között. Amber felhúzott tekintettel nézett rám. Egyszerűen olyan jól játszotta az ártatlan szerepét, hogy majdnem még én is elhittem, pedig én már ismerem egy jó pár éve. Elegem volt ebből az egész történetből. Komolyan mondom, ha még egyszer valaki felemlegeti azt az ajánlatot, akkor sikítozni fogok és kitépem az összes hajamat.
- El is mondod? – nézett rám Amber kérdő tekintettel, amitől még jobban dühbe gurultam.
- Egyszerű utálom azt az embert, aki ezt az ajánlatot tette és semmi pénzért nem vagyok hajlandó vele menni – ezzel hátat fordítottam neki ezzel is jelezve, hogy a témát lezártnak tekintem, de mielőtt elmentem volna még hátrafordultam a vállam felett – Egyébként mond meg Andynek, hogy felesleges próbálkoznia. A döntésem végleges – ezzel emelt fővel otthagytam a meglepetten pislogó lányt. Szerintem nem számított a kitörésemre és örülhet, hogy csak ennyivel úszta meg. Amilyen dühös vagyok most legszívesebben, megtéptem volna. Minél előbb el akartam érni Benitohoz, hogy végre a szervezetemben érezzem az anyagot, és végre jól érezzem magam. Annyi a különbség, hogy most már egyel több személyről, akarok megszabadulni.
- Hova igyekszel ilyen serényen?

2014. március 13., csütörtök

23. fejezet


Nincs más választásod

Még mindig dermedten néztem, ahogyan helyet foglal Andy mellett. Hirtelen elkezdtem szédülni. Egyszerűen csak el akartam tűnni innen és jó messzire elmenni, hogy soha az életben ne lássam viszont Harryt. Elegem volt már ebből a macska egér játékból. Miért nem megy már vissza Londonba? Miért nem akar békén hagyni? Én csak nyugalmat szeretnék, de amíg Harry itt van addig abban biztosan nem lesz részem.
- Mi folyik itt? – nyögtem ki nagy nehezen, mire Harry rám kapta a tekintetét. Ajkát gúnyos mosolyra húzta, miközben elégedetten mérte végig sápadt arcomat. Mit néz ennyire? Arra kíváncsi milyen hatást tett rám a váratlan felbukkanása? El kell ismernem, hogy nagyon megrázott, de próbálom ezt nem kimutatni. Nem akarom, hogy Harry gyengének lásson és kihasználjon.
- Te eddig nem figyeltél Kate? – nézett rám Andy dühösen. – Épp az előbb mondtam el, hogy ez az úr megvásárolta három hónapra a szolgálataidat. Az pedig még jobb, hogy ti már ismeritek egymást. Nagyon mély benyomást kelthettél Mr. Stylesban – kacsintott rám, mosolyogva. Mintha valami nagyszerű titkot osztott volna meg velem. Harry a bók hallatán ismét elmosolyodott és ő is rám kacsintott, bár ezt Andy nem láthatta.
- Nem mehetek el három hónapra – ráztam meg gyorsan a fejemet, aminek hatására a fürtjeim jobbra és balra röpködtek. Andy és Harry arcáról egyszerre hervadt le a mosoly. Mind a kettőjük tekintete acél kemény lett. Nem is csoda, hisz így Andy rengeteg pénztől esik el és Harry pedig nem, kapja meg azt, amit akar. Ami még ennél is jobban dühíti, hogy nem tud úgy ugráltatni, ahogyan ő fütyül és én, már másodszorra kosarazom ki. Nem mindennap történik meg a nagy Harry Stylesal, hogy egy nő kikosarazza, ráadásul többször is.
- Nem hiszem, hogy van választásod – mondta végül Andy összeszorított ajkakkal. Szemében dühös tűz csillogott. Mindig megrettentem, ha így nézett rám és ez most sem volt másképp. Andyben megvan az a képesség, hogy pusztán a nézésével is félelmet tud kelteni az emberekben. Nálam ez mindig bejön és ez természetesen most sem volt másképp.
- Egyet kell értenem Andyvel – szólt közbe Harry, amitől egyre idegesebb lettem. – Nincsen beleszólásod. Elvégre neked az a dolgod, hogy hagyd magadat megkeféltetni, tökmindegy, hogy mégis hol – szavai hallatán éreztem, hogy az egész arcom kezd felforrósodni. Mégis mit képzel magáról Harry? Régen nem volt ilyen kegyetlen. Mi történt vele? Tisztában van vele, hogy milyen megalázó az, ahogyan beszél velem, de őt nem érdekli. Egyedül csak magára tud gondolni. – Nem kevés pénzembe kerül, hogy velem gyere. Ráadásul világot is látnál, és nem kérek mást tőled csak néhány izgató órát. Mi a probléma ezzel? – szemem sarkába gyülekezni kezdtek a könnyek, de gyorsan pislogtam párat, hogy még véletlenül se csorogjon le az arcomon. Nem akarok többet Harry miatt sírni. Elég volt. Igazság szerint nem is akarom többet látni. Nincs az a pénz, hogy én elmenjek vele Londonba. Dacosan felemeltem a fejemet és mélyen a szemébe néztem, majd felálltam az asztaltól. Mind a két fiú meglepetten nézett fel rám.
- Megmondtam, hogy nem megyek. Nincs az a pénz, hogy én elmenjek veled Londonba. Nem bírom elviselni, ha hozzám érsz. Miért nem tudod ezt megérteni? – kifakadásomat néma csönd követte, majd a két fiú egymásra nézett. Mintha hangtalanul kommunikálnának, majd Andy felemelte a fejét és egyenesen rám nézett.
- Kate, ha ezt nem vállalod el, akkor sajnálatos módon meg kell válnunk egymástól – amint ezt kimondta elkezdett velem forogni a világ. Most komolyan ki akar rúgni? Amint belenéztem Andy szemében és megláttam benne a kihívást, már tudtam is, hogy arra számít, hogy meggondolom magam, és akkor majd úgy fogok táncolni, ahogyan ő fütyül. Harry érdeklődve nézte a jelenetet.
- Rendben. Akkor kénytelen leszek más munka után nézni – ezzel ott hagytam a meglepetten pislogó fiúkat. Mit gondoltak? Sosem szerettem ezt a munkát, csak azért csináltam, mert valahogyan, muszáj volt ellátnom magamat. Nagyot sóhajtva szippantottam magamba a kinti hűvös levegőt. Most mit csináljak? Már éppen kezdett egyenesbe jönni az életem, mikor felbukkant Harry és elvesztettem a munkámat. Szerencsére előrelátó voltam és tettem félre némi pénzt, de az nem lesz elég hosszabb távra. Sürgősen szükségem lesz valami munkára, viszont azt be kell látnom, hogy érettségi nélkül nem sok helyre vesznek fel szívesen. Ide is azért kerültem be könnyen, mert nem minden második lány akar utcalány lenni, és mert Ambert az egyik barátnőm, aki természetesen szintén utcalány. Volt egy olyan érzésem, hogy az elkövetkező napok nagyon nehezek lesznek a számomra. Talán egy kis anyag segíteni fog. Gyorsan előhalásztam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam Benito számát.
- Szia Kate – vettem fel a telefont, mire megkönnyebbülten sóhajtottam. Azt hittem nem fogja felvenni.
- Szia. Tudsz szerezni estére valami anyagot? – kérésem hallatán a vonal túlsó végén lévő srác elhallgatott. Már kezdtem kétségbeesni mikor ismét megszólalt, de már nyoma sem volt a jókedvének.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? A múltkoriak után….
- Biztos – vágtam rá mielőtt még több kifogást, hozhatott volna fel. Nem volt szükségem a szent szövegére. Ismét habozott egy keveset, de aztán felsóhajtott és úgy válaszolt.
- Tudok szerezni. Mikor jössz?
- Késő este érnék oda – mondtam, miután megnéztem az időt. Már órák óta sétáltam és még csak észre sem vettem. Haza akartam még menni mielőtt Benitohoz megyek.
- Rendben, akkor várlak – ezzel mielőtt bármit válaszolhattam volna, már le is tette. Volt egy olyan érzésem, hogy valami miatt haragszik rám. Tán a múltkori miatt? Akkor olyan kedves és segítőkész volt velem. Most mégis mi baja van? Na, mindegy. A lényeg, hogy segít nekem. Hirtelen ötlettől vezérelve megint előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Amber számát, aki szinte azonnal felkapta a telefont.
- Szia – szólt bele vidáman. Mint mindig most is elmosolyodtam Amber hangja hallatán. Tudom ez most egy kicsit nyálasan, hangzik, és az ember csak akkor mond ilyeneket, ha a szerelméről van szó, de Amber mindig olyan vidám, még akkor is ha egy világ omlik össze körülötte. Nagyon sok alkalommal belőle merítettem erőt, hogy ne omoljak össze végleg.

- Szia – viszonoztam végül a köszönését – Nincs kedved elmenni ma este bulizni? – kérdeztem meg, mire Amber lelkesen beleegyezett. Utána rögtön el is köszöntünk egymástól, így most már elindultam hazafelé. Mire hazaértem az egész testemet várakozás teljes bizsergés lepte el. Hát igen. Mikor bulizni és anyagért megyek általában így érzem magam, bár néha azt kívánom, bár sose kezdtem volna el ezt az életet. Most viszont nem akarok ezekre gondolni. Nem akarok sem Harry mocskos ajánlatára, se Andy dühös tekintetére gondolni. Most végre csak azért megyek el itthonról, hogy végre valahára jól érezzem magam és ebben semmi, sem gátolhat meg. Jól fogom érezni magam, ebben biztos vagyok.

2014. március 6., csütörtök

22. fejezet


Visszataszító ajánlat

Teltek-múltak a napok, olyan gyorsasággal szaladtak el mellettem, hogy még én is meglepődtem. Annyira el lettem havazva a munkával és a barátaimmal is sokkal több időt töltök, főleg Benitoval. Még mindig nagyon hálás vagyok neki, hogy nem használta ki a helyzetet és főleg azért, mert mikor segítségre volt szükségem, akkor ott állt mellettem. Még ha ezt flegma módon, adja is a tudtomra. Egem az sem érdekel, akkor is nagyon hálás vagyok neki. Azóta olyan, mintha megváltozott valami kettőnk között. Nem úgy értem, hogy szerelmes vagyok belé, és most már dúl a love, hanem minden bánatomat neki mondok el. Amber ennek pont a szöges ellentéte, ha hozzáfordulok valamilyen problémával, akkor rögtön lepattint. Nem értem mi ütött belé. Sosem gondoltam volna, hogy megcserélődnek majd a szerepek Benito és Amber között.
Harry azóta sem jelentkezett. Nem kéretett a házához, de még egy sms-t sem kaptam, amin igazán meglepődtem. Talán rájött arra, hogy ő nem az apám és semmi beleszólása az életembe. Azt viszont el kell ismernem, megijedtem attól az sms-től amit, akkor küldött mikor Benito-nál voltam. Nem értem mit akart azzal. Vajon arra számított, hogy megijedtek és rögtön a nyakába borulok? Ha tényleg ezt képzelte, akkor csalódnia kellett. Viszont ha őszinte akarok lenni, akkor az egyik énem, egy picit csalódott. Még mindig nehéz elszakadnom attól az időtől, amit vele töltöttem. Ahányszor ránézek, azt látom magam előtt, ahogyan akkor mosolygott rám. Az emlék hatására, szemeim sarkába forró könnyek gyülekeztek, de egyelőre nem engedtem nekik utat törni. Nem akartam megint sírni. Eleget sírtam már Harry miatt, az évek elteltével. El kell fogadnom, hogy akkor nem engem választott, sőt valószínű, hogy nem is szeretett, csak én szerettem volna ezt elhitetni magammal. Egy sós könnycsepp nem engedelmeskedett tovább és gyorsan végig szántotta az egész arcomat. Kezemet odakaptam, hogy máris eltávolítsam az utat, amit bejárt. Nem akartam sírni. Berohantam a fürdőszobába és jó hideg vízzel megmostam az arcomat. Tekintetem felvezettem, hogy a tükörbe tudjak nézni. Mivel lemostam a sminket, látszott milyen karikás a szemem. Az órára néztem és megdöbbentem. Sietnem kellett. Andy nem tűrte, ha valahonnan elkésem, főleg nem akkor mikor vele találkozom. Előkotortam a sminkes táskámat, és gyorsan újra eltüntettem alapozóval a csúnya táskákat a szemem alól, ami a bizonyíték arra, hogy az éjszaka nem megy el olyan gyorsan, mint a nappal. Legalábbis nekem. Nappal legalább le tudom magam foglalni, míg este a gondolataim mindig ahhoz a göndör fiúhoz vezetnek. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, nem akartam megint újra készíteni a sminket. Ezért inkább kimentem a szobából, felkaptam a kabátomat és az ajtó felé iszkoltam. Amint kiléptem rajta, megdermedtem. Harry állt velem szemben. Mosolyogva nézte megdöbbent arcomat, majd mintha semmi sem történt volna, intett egyet a kezével, mintha üdvözölni akarna. Elfordítottam a tekintetemet és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy be tudjam zárni az ajtót, miközben minden porcikámmal éreztem Harry jelenlétét. Végre nagy nehezen, be tudtam zárni az ajtót, de ekkor két kezet éreztem a derekamon. Harry erőteljesen szorított, így esélyem sem volt mozdulni. Egész testével rám nehezedett, mintha ez tök természetes lenne. Olyan erősen szorított, hogy még mozdulni sem tudtam, de mielőtt bármit tehettem volna, megszólalt.
- Van egy ajánlatom a számodra – hangja rekedtes volt, mintha most kelt volna föl, de rőt sugárzó, amitől kirázott a hideg, amit persze Harry is észrevett. Halkan kuncogott, majd lassan a fülemhez hajolt.
- Milyen ajánlat? – tettem fel végül a kérdést remegő hangon. Nem akartam tovább lenni Harry társaságában. Egyébként is sietnem kell. Mért nem érti meg, hogy hagyjon engem békén? Túl sok minden történt, ahhoz, hogy egyszerűen csak így hozzám simuljon a lakásom előtt és ne engedjen el. Mintha Harry a gondolataimba látott volna, elengedett és hátralépett. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd szembefordultam vele és mélyen belenéztem zöld íriszébe.
- Nemsokára visszatérek Londonba – mondta végül lassan, mintha egy engedetlen gyerekkel beszélne. Értetlenkedve húztam föl a szemöldökömet. Nem értettem mi közöm ehhez.
- Mit csináljak vele? – kérdeztem meg végül, mert már nem bírtam elviselni ezt a csendet. Harry elmosolyodott, mintha valami nagyon vicces dolgot mondtam volna.
- Arra gondoltam, hogy velem jöhetnél, mint a szeretőm. Természetesen fizetnék érte – tette még hozzá egy féloldalas mosoly kíséretében, amit eddig mindig szívdöglesztőnek találtam, de most le tudtam volna törölni a képéről. Mielőtt elgondolkozhattam volna a tettem következményétől, lendült a kezem és egy csattanós pofon kíséretében érkezett meg az arcán. Harry feje az ütés erejétől hátrabicsaklott. – Most mit játszod a nebáncs virágot? Elvégre kurva vagy nem? – az voltam, de az ő szájából késdöfésként ért ez a mondat. Sosem gondoltam volna, hogy így gondolkozik rólam. Elvégre múltkor is olyan kedves volt és nem hajtott be rajtam semmit, amiért még jobban hálás voltam neki, bár ezt neki nem mondtam. Szóra sem méltatva sétáltam el mellette. Szemeim sarkába könnyek gyülekeztek, de egy durva mozdulattal kitöröltem őket onnan. Nem fogok sírni. Harry miatt nem. Még ezt sem érdemli meg. Mikor már az utcán sétáltam még mindig nem akartam elhinni azt, ami az imént történt. Most komolyan megtörtént ez? Ezt nem tudom elhinni. Csodálom, hogy Harry nem ütött vissza, mert régebben soha nem bántott volna egy nőt, de hát az óta nagyon megváltozott. Azóta durva és kegyetlen lett.
Mire odaértem Andy-hez, már nagyjából összeszedtem magam, így nem láthatta, mennyire kikészültem a Harry-vel való találkozás miatt. Andy egy kis étterembe hívott, amin igazán meglepődtem, általában mindig az irodájába hívott. Nem értettem most miért változtatott helyszínt. Biztos valami jó ügyfél jön megint, aki jó sok pénz hoz és ezt Andy biztosan meg akarja ünnepelni. Sőt, ami még jobb, lehet nekem, akarja adni. Amber-től úgy hallottam, hogy a nagyon gazdag emberek azok adnak borravalót, sőt nem is keveset. Ha ki tudnék egy ilyet fogni, akkor felújíthatnám a ruhatáramat, mert lenne rá pénzem. Istenem add, hogy Andy ezért hívott ide. Mikor beléptem a hangulatos kis étterembe, egyből kiszúrtam Andyt, aki az egyik sarokban éppen egy sört szürcsölt. Sietve odamentem hozzá és leültem vele szemben, így nem láthattam, ki jön be az étterembe, mivel háttal voltam a bejáratnak. Így egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat, de nem panaszkodtam.
- Elnézést a késésért – kezdtem el mentegetőzni, mire Andy széles mosollyal nézett rám, amin nagyon meglepődtem. Sosem szokott így mosolyogni. Lehet, hogy jobb a helyzet, mint ahogyan én azt gondoltam?
- Semmi baj, ma még ezt is elnézem nekem olyan jó kedvem, van – kacsintott rám. Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Andy még sosem viselkedett velem ilyen felszabadultan.
- Mi történt veled? – kérdeztem meg végül, mikor elegem volt már a csendből. Andy megint elmosolyodott.
- Egy remek üzlet van kilátásban és a kliens konkrétan téged kért. Ha ez összejön, akkor heti háromszázat is kaphatnál, de persze én is – értetlenkedve néztem rá, mire Andy megint elmosolyodott, de nem folytatta.
- Nem értem – mondtam végül. Miről beszél? Heti háromszáz? Ki fizetne ennyit egy utcalánynak? Ilyen egyszerűen nincsen.
- Fordulj a hátad mögé. Bemutatom az urat, aki megvásárolja a szolgálataidat három hónapra – visszafojtott lélegzettel fordultam hátra és egy zöld szempárba ütköztem.
- Remélem, nem késtem el – vakarta meg zavartan Harry a tarkóját.