13. fejezet

Drága olvasóim! Ezzel a résszel szeretnék mindenkinek Boldog újévet kívánni. Ki, hogy fogja tölteni? Mentek bulizni? Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok!

Még annyit szeretnék, hogy megkérjelek titeket írjatok kommentet, ha elolvastátok a részut. Nem hiszem, hogy olyan sokat kérnék!

Puszi mindenkinek és jó olvasást a részhez :)

Miért jöttél vissza?

Fáj a fejem. Hirtelen azt sem tudom hol vagyok, de aztán hamar eszembe jutnak a történtek. Harryvel való találkozás, drog bevétele és Harry kétségbeesett kiáltása mielőtt még elsötétült volna előttem minden.
- Mi a baja doktor úr? - hallom meg közvetlenül magam mellett Harry kétségbeesett hangját. Megpróbálom kinyitni a szemem, de képtelen vagyok rá. Érzem ahogyan valaki megfogja a kezemet, valószínűleg Harry és jó erősen megszorítja. - Hall engem? - szólalt meg ismét. Most hosszú szünet következett, majd egy teljesen idegen hang szólalt meg a másik oldalamon.
- Nem vagyok benne biztos. Eléggé kiütötte magát azzal a szerrel amit bevett. - éreztem ahogy Harry megint megszorítja a kezemet, de tisztában voltam vele, ez már nem a gyengédség jele, mint az előbb. Harry kezdett nagyon dühös lenni. Azt nem tudtam, hogy rám vagy az orvosra mérges, de amint megszólalt tisztában voltam vele, nagyon nehezen tudja visszatartani kirobbanó dühét. Még egyszer megpróbáltam kinyitni a szememet, de mint az előbb most sem sikerült.
- Csináljon valamit
- Értse meg, nem tudok semmit tenni. Meg kell várni míg kiürül a szervezetéből az amit bevett. Utána fel fog ébredni. Ahogy látom ez csak a drognak a mellékhatása, semmi komoly - ebben a pillanatban kezdtem el émelyegni. Megpróbáltam kinyitni a szememet, de képtelenség volt. Szólni akartam, hogy rosszul vagyok és segítsen, de nem tudtam megmozdulni. Kezdtem kétségbeesni, de nem tudtam mit csinálni. Az orvos és Harry nem is sejti min megyek most keresztül. Egyre jobban kavargott a gyomrom, hányingerem volt. Még egyszer megpróbáltam felülni, de nem sikerült. Harry ismét megszólalt.
- Akkor is.. - ebben a pillanatban minden hang megszűnt körülöttem, és megint elvesztettem az eszméletemet. Nem hallottam többet, min vitatkozik Harry és az orvos.

Magam sem tudom mennyit aludhattam, de amint kinéztem az ablakon már kezdett világosodni, ami azt jelentette, hogy itt töltöttem az egész éjszakát. Nagy nehezen felemeltem a fejem, hogy körül tudjak nézni. Hol vagyok? Ekkor eszembe jutott minden. Harry szobájában vagyok, bevettem az anyagot amit még Benitotól kaptam, a házibuliban.
- Felébredtél? - a hirtelen hangtól ugrottam egyet. Észre sem vettem, hogy valaki más is van a szobában, egészen addig míg meg nem szólalt. Csak most vettem észre, hogy ráadásul az ágyban fekszik közvetlenül mellettem.
- Te mit keresel itt? - nyögtem ki nagy nehezen, de még én is baromságnak tartottam et a kérdést és valószínűleg Harry is, mert értetlenkedve húzta fel a szemöldökét.
- Itt lakom - látva arckifejezésemet, folytatta - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy te miattad ki fogok költözni a saját szobámból?
- Ha úriember lennél akkor ezt csináltad volna - vágtam vissza gondolkodás nélkül.
- Mindketten tudjuk, hogy nem vagyok úriember - vigyorodott el perverzül miközben tekintete lejjebb vándorolt a mellemre. Ijedten néztem végig magamon. Teljesen meztelen voltam. Rémülten rántottam magamra a takarót.
- Hova tűnt a ruhám? - éreztem ahogyan megremeg a hangom, de most nem foglalkoztam vele. Mégis hogy merészelt levetkőztetni? Arra még tisztán emlékszem, hogy felöltöztem és csak utána indultam a fürdőszoba felé.
- Nem hagyhattam, hogy ruhástól aludj a tiszta ágyneműbe, így levetkőztettelek
- Mit csináltál? - kerekedett ki kétszer akkorára a szemem. - Ezt nem hiszem el - fakadtam ki, miközben kiugrottam az ágyból. Szorosan magam köré tekerve a takarót, ezzel lehúzva Harryről, aki szintén ádámkosztümben aludt. - Így aludtál velem egy ágyban? - fakadtam ki miközben gyorsan eltakartam a szemem.
- Én mindig így alszok - szólalt meg miközben hátat fordítottam neki és a ruhámhoz iramodtam. Harry jót mulatott a dühömön, legszívesebben hozzávágtam volna valamit, de akkor el kellett volna engednem a takarót. Nem akartam, hogy véletlenül lecsússzon rólam. Megpróbáltam bemenni a fürdőbe, de zárva találtam. Kérdőn fordultam Harry felé.
- Miért van bezárva? - Harry egy ideig tanulmányozta az arcomat, és csak nagyon sokára szólalt meg, de már a hangjából minden vidámság elszállt.
- Még egyszer nem mehetsz be a fürdőbe nélkülem. Nem nálam fogod magamat kinyírni. Vagy itt öltözöl, vagy sehol - hangja komor volt, és ez meggyőzött róla, hogy komolyan beszél.
- De sok választást adtál - szóltam még vissza a vállam felett miközben azon gondolko9ztam hogyan oldjam meg az öltözködést.
- Láttalak már meztelenül - nevetett fel Harry amint meglátta a habozásomat. Villámló tekintettel fordultam felé, majd ledobtam magamról a takarót és odasétáltam a ruhámhoz. Harry mindezt tátott szájjal nézte végig. Az volt az érzésem, hogy tetszett neki a mutatványom, viszont meg is lepődött. Nem hitte volna, hogy meg merem tenni. Igazság szerint nem hittem volna, hogy meg tudom lepni a nagy Harry Stylest, de úgy látszik sikerült.
- Most pedig szeretnék haza menni - fordultam Harry felé, immár teljesen felöltözve. Harry még mindig teljesen meztelenül feküdt az ágyban és engem nézett. Kezdtem eléggé kényelmetlenül érezni magamat. - Hahó - szólaltam meg ismét, mikor rájöttem, hogy feleslegesen várok válaszra, mert Harry valószínűleg nem is hallotta azt amit mondtam, vagy csak nem foglalkozott vele.
- Menjél - nyögte ki végre nagy sokára. Kicsit meglepődtem, de közben örültem is neki.
- Nem kellett volna visszajönnöd - mondtam neki még búcsúzóul, majd hátra sem nézve kimasíroztam a szobából. Kicsit meglepődtem, mert tegnap Harry még alig akart elengedni most meg egyszerűen utamra bocsát. Nem is szóltam hozzá többet, egyszerűen kimasíroztam a szobából. - Szia - kiáltotta még utánam Harry, de nem foglalkoztam vele. Minél előbb el akartam hagyni a házat. Már rosszul voltam ettől a helytől.
Csak akkor lélegeztem fel mikor már legalább egy saroknyira voltam Harry házától. Igazság szerint mindenre számítottam, csak erre nem. Inkább lett volna egy idős fószer, mint azaz ember akit évekig sirattam, de egyben gyűlöltem is. Mindig is úgy gondoltam, hogy ő tehet arról, hogy ilyen mélyre csúsztam. Csak mostanában jöttem rá, igazából neki nem sok köze volt hozzám. Elvégre évekig boldogok voltunk, de ez neki nem volt elég. Erről pedig csakis én tehetek. Igazság szerint nem hittem, hogy valaha még találkozom vele, de úgy látszik vannak még csodák. Egyáltalán mit keres itt? Nekem azt mondta nem fog sűrűn haza látogatni és ha haza is jön, akkor is jó messzire el fog kerülni. Akkor vajon miért rendelt magához? Mondjuk az is lehet, hogy nem tudta kit fognak küldeni. Elvégre honnan tudhatná mi a munkám? Lehet Londonban a kurválkodás a szokás. Ki tudja? Mire végre hazaértem már fájt a fejem a sok gondolkozástól, de az is lehet amiatt fáj ami tegnap este történt. Még sosem vettem be enni anyagot egyszerre és nagyon szégyenlem, hogy ez pont Harry előtt következett be. Biztosan most kinevet és sajnálkozik rajtam, de legalább többet nem jön a közelembe. Gondolataimból a telefon csörgése szakított ki.
- Igen? - szóltam bele a kagylóba és csak reménykedtem benne, hogy nem Harry vagy éppen Andy. Egyikhez sincsen nagy kedvem, de nem volt szerencsém. Andy volt a vonal túlsó végén.
- Be tudsz jönni az irodámba? - hangja hideg és komor volt. Mi történhetett? A felvételi óta nem voltam az irodájába. Mit akarhat tőlem? Remélem nem csináltam semmi rosszat.
- Miért? - nyögtem ki nagy nehezen.
- A tegnap estéről kell beszélnünk. Várlak - ezzel rám is tette a telefont. Viszont attól amit mondott kicsit megijedtem. Harry panaszt tett rám? Nem feküdtem le vele, pedig ezért lettem kirendelve, magyarul minden joga megvan rá. Mi lesz, ha most kirúg? Miből fogok megélni? Akkor Daren tuti kirak a lakásból és még csak nem is vethetem a szemére. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat és már el is indultam Andy irodája felé. Egész úton azon agyaltam mit akarhat velem beszélni Andy és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem éppen a kirúgásomat fontolgatja.

12. fejezet

Drága olvasóim! Itt is van az új rész! Remélem tetszeni fog. Nem bánnám, ha kapnék egy két kommentet, hogy tudjam mi a véleményetek róla. 

Puszi! :)

Nem hiszem el

Szavaimat súlyos csönd követte. Már olyan hosszúra nyúlt, hogy nem is hittem, valaha meg fog szólalni. Míg én döbbenten figyeltem, ő elégedetten mérte végig még mindig meztelen testemet. Ijedten kaptam magam elé a paplant, ezzel is valamicskét csökkentve a kilátást. Még mindig alig tudom elhinni. Azaz ember áll előttem, aki miatt ez az egész lavina elindult. ha ő nincs, én most otthon lennék, és nem a miatt kéne aggódnom, tudok-e venni magamnak anyagot. Zavartan megráztam a fejem. Azzal nem segítek, ha mindig őt hibáztatom. Nagyon jól tudom, én is hibás vagyok benne. Ráadásul valahol legbelül még mindig érzek valamit iránta, csak azt kéne kideríteni, hogy mit.

- Láttalak már meztelenül – szólalt meg végül csendesen, de vészjóslóan. – Ráadásul azért béreltelek fel, hogy merj mutatkozni előttem meztelenül. Nem? – hitetlenkedve néztem rá. Ezt nem mondhatja komolyan. Azt hitte, ezek után még képes leszek vele lefeküdni? Hát, ha ebben reménykedett, akkor nagyon nagyot tévedett. Nem akarok tőle semmit, és nem fogok, vele lefeküdni akármennyit fizet is érte. nem fogom hagyni, hogy lenézzen. Pont ő.

- Hogy mersz így beszélni velem? – fakadtam ki végül. Nem tűrhetem, hogy így beszéljen velem. Főleg azok után, hogy egyszerűen csak lelépett.  Kipattantam a paplan alól és odaszaladtam a ruháimhoz. Harry mindeközben felhúzott szemöldökkel vizsgálta a testemet.

- Mit nézel? – vakkantottam oda mérgesen miközben felhúztam a ruhámat, ezzel is eltakarva a testemet. Most már kicsit magabiztosabbnak éreztem magam. Szembefordultam vele és haragos tekintettel néztem rá. Harry mosolyogva figyelte feszült testtartásomat, amitől még jobban bedühödtem. – Meg mondanád végre, hogy mit keresel itt? – támadtam neki megint, mire felvonta a szemöldökét. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy végre valahára megszólaljon és megtörje ezt az eléggé kínossá váló csendet. Úgy éreztem egy örökké valóság telt el mire végre megszólalt.

- Látni akartalak – ettől a két szóról még az állam is leesett döbbenetemben. Már jó pár éve nem láttam és még csak meg sem keresett. Ő mondta annak idején, hogy nem akar tőlem semmit. Én akkor ezt nagy nehezen, de elfogadtam és most meg ideállít és ilyeneket mond nekem. Ennek aztán van bőr a pofáján.

- Mégis mit képzelsz te magadról? Miközben én meztelenül várom azt, aki iderendelt, meg kell tudnom, hogy az egésznek az áll a hátterében, akit soha többé nem akartam látni és most elmegyek. – mielőtt kiszaladhattam volna az ajtón becsukta és még a kulcsot is ráfordította, majd eltávolítottam onnan és belerakta a zsebébe. – Engedj ki – találtam meg végül a hangomat.

- Nem – válaszoltam egyszerűen – Még mindig beszélni akarok veled. Bár nem ezzel akartam kezdeni, de ha már belevágtál akkor had haljam. Mit keresel kúrvaként az utcákon? – az utolsó mondata olyan jeges volt, hogy beleborzongtam.

- Mi közöd hozzá? – támadtam neki rögtön, de amint megláttam jeges tekintetét, elhallgattam. Régebben soha nem viselkedett így velem. Mondjuk az is igaz, hogy régebben nem ilyen kínos találkozásaink voltak.

- Két választásod van. Egy, vagy beszélgetünk és válaszolsz minden kérdésemre, vagy levetkőzöl, és azt csinálod, amiért felbéreltelek. Választhatsz. – a döbbenettől meg sem bírtam szólalni. Úgy látszik Harry is ezt gondolhatta, mert fojtatta – Különben elveszíted a munkádat és a lakásodat. Simán el tudom intézni, hogy eladja nekem és tök véletlenül kilakoltatnék egy lakót – minden egyes szavai tűszúrásként érte a szívemet. Nem akartam elhinni azt, amit hallok. Hogy mondhat nekem ilyeneket? Annyi éven keresztül csak szép emlékeim voltak róla, kivéve azt az utolsó éjszakát. Úgy látszik eljött, azaz idő mikor minden emlékemet beszennyezi.

- Válaszolok minden kérdésedre – mondtam végül nagy nehezen. Ez volt az egyetlen elfogadható választás és ismerem annyira Harryt, hogy tudjam, nem fogja feladni. Jobban mondva régebben ismertem, de ezt a valakit, aki itt áll előttem fogalmam sincs, hogy mégis kicsoda. – Kimehetek a mosdóba? – kérdeztem meg még azért reménykedve. Harry egy ideig tanulmányozta az arcomat, majd bólintott. Egy ajtóra mutatott a jobb oldalamon.

- Az ott a mosdó – hálásan bólintottam, majd sietve elhagytam az egyre szűkebbé váló szobát. A fürdőben nem volt sok minden, csak egy hatalmas tükör, kézmosó és vécé. Kicsi volt, de látszott rajta, hogy egy férfi a tulajdonosa. Mindenhol kék cuccok, borotválkozó szett és sok egyéb férfias dolgok. Még óvszert is találtam. Nagyot sóhajtva nyúltam bele a táskámba, amit idejövet felkaptam és behoztam magammal. Végre megtaláltam azt az apró tárgyat, amit kerestem. Megkönnyebbülve szívtam be a már olyan nélkülözhetetlen anyagot. Jó volt érezni az ismerős kábultságot, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Harry döbbenten állt meg mikor észrevette mi van a kezemben. Nagy nehezen felemelte a fejét és kábult arcomba bámult. Azt hiszem kicsit sokat szippantottam be. Alig bírom kivenni Harry körvonalait, annyira szédülök.

- Mi a jó istent csinálsz? – ugrott elém. Dühösen kikapta kezemből az anyagot és jó messze tartotta tőlem, hogy még véletlenül se érhessem el.

- Add vissza – ugrottam utána, de hirtelen lendülettől megtántorodtam és el is estem volna, ha Harry nem kap gyorsan utánam és nem húz vissza.

- Mi van veled? Mennyit szívtál ebből? – hirtelen aggódóvá vált a hangja, de nem foglalkoztam vele. Biztosan beképzelem. Sokszor előfordult ezzel az anyaggal.

- Add vissza. – ismételtem meg most már hangosabban – Drága – tettem még hozzá, mire kicsikartam Harryből egy fejcsóválást.

- Te nem vagy magadnál – mondta dühösen, szikrázó szemmel. Megragadta a karomat és kirángatott a mosdóból. Lelökött az ágyra, majd leült mellém, de az anyagot még mindig nem adta vissza. Elgondolkozva vizsgálgatta az arcomat.

- Kaphatok vizet? – kérdeztem meg mikor már kezdett kényelmetlenné válni a figyelme. Nem szoktam hozzá, hogy valaki így bámuljon. Harry meglepetten felhúzta a szemöldökét, de azért bólintott. Felállt és szó nélkül kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Szórakozottan vettem észre, hogy elfelejtette bezárni maga után. Itt az idő. Megmutatom neki, engem nem lehet bezárni. Nem fogok úgy táncolni, ahogyan ő füttyent. Nagy nehezen felálltam az ágyról, de rögtön meg is kellett kapaszkodnom, mert megszédültem. Most már biztosan tudom, túl sokat szívtam. Nem lett volna szabad ennyit. Eddig még sosem szédültem tőle. Talán az első alkalommal, de az már nagyon régen volt. Ráadásul ez még gyengébb is, amit szoktam szívni.  Tántorogva jutottam el az ajtóig, de megint megszédültem és neki estem az ajtónak. Épphogy kiléptem az ajtón mikor Harry jelent meg a látómezőmben.

- Mit csinálsz már megint? – kérdezte dühösen, de ebben e pillanatban minden elsötétült a szemem előtt. Nem hallottam mást, csak Harry kétségbeesett kiáltását.

11. fejezet

Szégyenletes találkozás

 

Kate:

*2 hét múlva* 

  Ez a nap is úgy indult mint az összes többi. Valamiért mégis azt éreztem olyan fog ma történni, amit én egyáltalán nem szeretnék. Biztosan csak beképzelem magamnak, ráztam meg a fejemet, de közben egész reggel ezen járattam az eszemet. Olyan érzésem van, mintha valami rossz dolog történne. Próbáltam kiverni a fejemből a rossz előérzetet és megenni pár falatot. Mostanában valahogy az ételt sem kívánom úgy mint kellene és ez nagyon aggaszt. Én mindig is arról voltam híres, hogy szeretek enni. A barátaim is mindig ezzel viccelődtek, de most még a müzlit is alig bírom legyűrni. Kínlódásomból a telefon csörgése szakított ki. Megkönnyebbülve felsóhajtottam és gyorsan odaléptem a telefonhoz. Andy neve villogott a kijelzőn, ami azt jelentette, megint van munkája a számomra.
- Szia - vettem fel egy kis habozás után. Még mindig nem tudtam ezt a munkát megszokni, sőt jobban mondva teljes szívemből gyűlölöm. Már elkezdtem munkát keresni, de semmit nem találtam, így kénytelen vagyok maradni. Ráadásul a legtöbbször értségit kérnek, ami nekem nincs.
- Szia. Egy munkám lenne a számodra. Most kivételesen házra kéne menned, este nyolcra - annyira megdöbbentem szavaitól, hogy először meg sem bírtam szólalni. Házra? Mindig azt mondja mi nem megyünk házra, mert nem lehet tudni mi történne velünk, de ő most engem mégis oda küldene? Ha valami bajom esne senki még csak tudni sem fog róla. Hamar el lehetne tüntetni a holtestemet. Mosolyogva megráztam a fejemet. Nem lesz semmi bajom, csak túl élénk a fantáziám, ami egy nap még eléggé bajba fog sodorni.
- Hogyhogy házra kell menne? Nem azt mondtad, hogy te sosem küldesz házra senkit? - visszafojtott lélegzettel várta válaszát.
- De ez most egy híres ember és négyszeresét fizeti a munkádnak - leesett az állam. Egy este alatt megkapnám azt amit máskor egy hét alatt keresek? Másfelől viszont kíváncsi lennék miért akarja annyira, hogy a házára menjenek, de mindegy nem foglalkozok vele. Az a lények, kifizesse a munkámat. Más nem érdekel.
- Rendben. Mond a címet - szinte éreztem a telefonon keresztül is Andy elégedettségét, miközben lediktálta a címet. Miután letettük elgondolkozva néztem a címet. Ezen a környéken még nem jártam. Kíváncsi vagyok milyen lehet a pasi. Remélem legalább fiatal, mert már nagyon nincsen gusztusom az öregekhez. Az a baj, hogy nem tudom meg Andytől ki fiatal és ki nem. Egyszer kérdeztem rá és akkor is majdnem leharapta a fejemet. Szóval csak reménykedhetek benne.
Egész nap az este körül forogtak a gondolataim, de mire az óra hetet ütött már rohannom is kellett az öltözködéssel mert különben elkésnék. A körülmények keretében, ma valami dögös ruhát veszek fel és csak remélni tudom, hogy jó a látása.
Fél nyolckor léptem ki a lakásom ajtaján. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar elkészülök, de örülök, hogy így lett, mert különben biztosan elkéstem volna és tapasztalatai szerint ezt sem a kliensnek, sem Andy nem tűri. Múlt héten volt egy pali akitől késtem tíz percet és nem sokon múlt és nem lett volna fejem, ráadásul Andynek is panaszkodott, ő pedig dühösen hívott fel és a lelkemre kötötte, ha még egy panasz lesz akkor búcsút mondhatok a munkámtól, mert neki nem kell egy megbízhatatlan ember. Valahol meg is értem. Igaz, nem szeretem a munkámat, de per pillanat ez az egyetlen pénzkeresési lehetőségem. Még az is szerencse, hogy mégse adták el a házat a fejem fölül, mert amint minden részletet kifizettem neki, hirtelen meggondolta magát. Már arra is gondoltam csak ijesztgetésnek szánta az egészet. Igazság szerint nem érdekel, a lényeg, van hol laknom. A többi pedig nem érdekel. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, már a ház előtt vagyok. Most nézek igazán szét, mert eddig nem is foglalkoztam mi mellett jöttem el.
A környéken látszott,  gazdagok élnek itt. Minden ház volt vagy három emeletes, a kertek tisztán voltak tartva és az utcákon egy darab szemetet sem látni. Látszik, igen nagy energiát fektetnek bele a tisztaságba. Jó lehet így élni. Az én utcámat össze lehetne keverni egy szemetes konténerrel, a házról amiben lakom pedig pattog le a festék és szinte biztosra lehet venni, pár év múlva összedől. Hát az már biztos, ez a környék pontos ellentéte annak amihez hozzászoktam. Kivertem a fejemből zavaró gondolataimat és elindultam a bejárati ajtó felé. Nagyot sóhajtva nyomtam le a csengőt és visszafojtott lélegzettel vártam ki nyit ajtót, de amint kinyílt még a szám is tátva maradt döbbenetemben. Azt vártam az nyit ajtót aki iderendelt, de csalódnom kellett mert egy középkorú nő nyitott ajtót.
- Jó napot - dadogtam zavartan. Nem számítottam rá, hogy már is lesz a házban.
- Jó napot. Az úr azt kérte menjen be a hálószobába vetkőzzön le és várja meg - éreztem ahogyan a fejem egyre vörösebb lesz. Zavartan bólintottam, majd követtem fel az emeletre. Erről nem volt szó. Azt gondoltam teljesen egyedül leszünk a házban, nem pedig személyzettel. Mi lesz ha valamit meghallanak? Mit gondolhat vajon ez a nő rólam? Biztosan semmi jót. Pedig ha tudná, hogy ha tehetném abba hagynám amint lehet, de sajnos ennek nem most jött el az ideje.
- Itt van a hálószobája - mondta, majd ezzel ott is hagyott. A fejem még mindig vörös árnyalatú volt, de már nem voltam annyira zavarban mint az elején. Kezdem megszokni a lenéző tekinteteket, bár ennek a nőnek semmi arckifejezést nem öltött az arca, így nem tudtam megállapítani mit gondolhat most rólam. Elvégre nem mindennapi üzenettel bízták meg.
Összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a szobába. Nem volt semmi különösebb benne. Szinte lerí róla, hogy egy férfi szobája és igencsak kék kedvelője. Minden bútor kék volt, de még az ágyneműje is. Elég fura. Eddigi életemben csak egy valakit ismertem aki ennyire rajongott a kékért, de most nem akarok rá gondolni.
Gyorsan levetkőztem és leültem az ágya szélére. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam így meztelenül, de nem tudtam ellene tenni semmit. Ha ez volt a kívánsága akkor nekem teljesítenem kell, nem sok választásom van. Legalábbis, ha meg akarom tartani a munkámat. Ebben a pillanatban nyílt ki a hálószoba ajtaja. Kíváncsian fordultam feléje, de abban a pillanatban megdermedtem, ahogy megláttam őt. Azaz ember állt ott aki oly sok éve itt hagyott és elment anélkül, hogy valaha is visszanézett volna. Akit még azóta sem tudtam kitörölni a szívemből, pedig iszonyúan próbálkoztam. Oly sok mindent szerettem volna neki mondani, de csak egyetlen mondat csúszott ki a számon.
- Te meg mi a fenét keresel itt?

10. fejezet

Derült égből villámcsapás

 *2 hét múlva*
Végre elérkezett azaz idő is mikor hazamehetek a családomhoz, de nem csak azt várom, hogy őket láthassam, pedig elég régen láttam őket. Mióta a fiúkkal összeálltam nem is voltam otthon. Mindig anyáék jöttek el hozzám. Én nem mertem hazamenni, mert nagyon féltem, hogy összefutok egy bizonyos személlyel, amire még nemigazán készültem fel. Most már elég erősnek érzem magam, hogy végre valahára újra láthassam. Már csak abban reménykedem, hogy már nem haragszik rá, mert én még valahol a szívem mélyén még mindig érzek iránta valamit. Még ennyi idő után is hiányzik a mosolya és a humora. Szerettem vele lenni és ezt mindenki nagyon jól tudta a családom közül. Viszont nem bírom kiverni az utolsó találkozásunk emlékét a fejemből. Világosan megmondta, nem akar még egyszer ebben az életben látni és ebbe nem igazán van beleszólásom. Ha ő nem akar látni, akkor azt tiszteletben kell tartanom. Sok minden változott az óta, de remélem azért nem haragszik már rám annyira. Talán, ah minden jól megy lehetnénk még barátok, mert ha jobban belegondolok nem akarom őt elveszíteni, még akkor sem ha évekkel ezelőtt ez sikerült. Mondhatjuk úgy is, hogy vissza akarom őt kapni. Míg a vonaton ültem rengeteg verzió jelent meg a szemem előtt. Már azt is elképzeltem, hogy boldogan a nyakamba ugrik, de azt is, hogy mérgesen dob ki a házból, amit meg tudnék érteni.
Szerencsére a szülei mindig is kedveltek és talán a segítségemre lesznek, hogy kibékítsem. Annyira elmerültem a gondolataimban, nem vettem észre, hogy a vonat megállt. Az egyik utas szólt, le kéne szállnom. Nagy nehezen visszarángattam magam a jelenbe, megköszöntem az utas segít segítségét, majd leszálltam a vonatról. Mielőtt még egyáltalán körülnézhettem volna anya ugrott a nyakamba.
- Jaj Harry, mennyire hiányoztál. Jó itthon látni - zokogott bele a nyakamba. Mosolyogva öleltem át. Ki jött a vonatállomásra az egész családom. Itt volt Gemma és Robin is. Robin nem volt az igazi édesapám, de mindig is úgy éreztem mivel ő nevelt fel. Mindenkit megöleltem, majd indultunk is a házunk felé.
- Meséljél kisfiam. Milyen volt az utad? - záporoztak felém anyám kérdései, de mielőtt még válaszolhattam volna máris egy másikat tett felé.
- Hogy vannak a fiúk? - ezúttal Gemma szólt közbe.
- Anya hagyd már levegőhöz jutni - nevetett rá boldogan. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányoztam nekik, de én is most kezdem úgy igazából érezni mennyire hiányoztam és mennyire jó újra itthon lenni.
- Kedvencedet főztük ma - fordult hátra anya az első ülésről. Szélesen elmosolyodtam.
- Komolyan? Ezért már érdemes volt hazajönni - viccelődtem amin mindenki elkezdett nevetni. Miközben mentünk a házunk felé nem tudtam nem észrevenni, hogy kinek a háza előtt haladunk el. Kíváncsian figyeltem hátha meglátom tökéletes alakját, de csalódnom kellett. A házból senki nem lépett ki. Olyan volt, mintha senki nem lett volna ott.

4 órával később
- Köszönöm anya a vacsorát. Nagyon finom volt - mosolyogtam rá miközben felálltam és odavittem a mosogatóhoz a tányéromat.
- Egészségedre kisfiam. Hagyd csak majd én elmosogatok - jött oda hozzám mikor látta, hogy el akarom mosni a tányért. - Menj inkább és pihenj le. Biztosan fáradt vagy ettől a hosszú úttól. - mosolygott rám kedvesen.
- Igazság szerint még ma meg szeretnék látogatni valakit - mondta bizonytalanul. Ahogy anya rám nézett rögtön tudtam, hogy tudja kihez akarok menni. Elég sokszor beszélgettünk már Kate-ről és azt is mondtam neki, ha lesz rá alkalmam akkor meg szeretném látogatni.
- Rendben, menj csak - nem is tétováztam tovább. Rögtön a bejárati ajtó felé iramodtam.
- Sziasztok - kiáltottam még hátra a vállam felé, majd felvettem a cipőmet és a kabátomat és már mentem is az annyira ismerős úton.Annyira fura volt, hogy ennyi idő után sem változott semmi. Minden úgyanúgy állt mint mikor elmentem. A büfé ahova Kate-vel minden egyes alkalomkor beültünk mikor kísértem haza, de még a virágos is, aminek a tulaja már akkor is jócskán benne volt a korban mikor én Londonba költöztem. Ami a legjobban szíven ütött az a pékség volt, ahol anno dolgoztam. Szerettem itt dolgozni, de azért még sem maradhattam itt az örökkévalóságig. Tényleg sok minden történt velem azóta mióta elköltöztem innen, de úgy tűnik mintha itt megállt volna az idő. Semmi sem változott. Ez az érzés egyre jobban tudatosult bennem, ahogyan Kate-ék házához értem. A ház még mindig ugyan olyan barátságos volt mint ahogyan emlékezett rá. Mindig is szeretett itt időzni, legfőképpen Kate-val. Ő mindig bearanyozta a napjaimat. Már nem is értem az akkori döntésemet. Hogyan engedhettem el? Mi lesz ha azóta összejött valakivel és boldog párkapcsolatban él? Elvileg minden megtörténhet, hisz én mondtam neki, hogy már egyáltalán nem érdekel, hogy mit csinál és Kate-t úgy ismerem, aki mindent komolyan vesz. Főleg az ilyen szavakat. Ezzel teljesen tisztában vagyok.
Mély lélegzetet vettem, hogy egy kis bátorságot merítsek mielőtt még találkozom azzal a nővel aki boldogságot csempézett a mindennapjaimba. Nagy nehezen rávettem a lábaimat és megindultam a ház bejárata felé. Olyan lassan emeltem fel a kezemet, mint még soha. Végre rávettem magam, hogy bekopogjak és visszafojtott lélegzettel vártam az ajtó kinyitását. remélem azért legalább beengednek. Ebben a pillanatban nagy csattanással vágódott ki az ajtó.
- Jó es...est...estét - nyögtem ki akadozva. Grace, Kate édesanyja egy darabig tanulmányozott, majd döbbenten elkerekedett a szeme.
- Harry - nyögte ki még mindig a döbbenet hatása alatt - Te vagy az? - kérdezte meg azért a bizonyosság kedvéért. Annyira zavarba jöttem a viszontlátástól, hogy meg sem bírtam szólalni, így csak egy erőtlen bólintás telt tőlem. Ekkor egy mélyebb hang hallatszott a ház belsejéből.
- Ki az Drágám? - szólalt meg Adam, Kate apja. Mivel nem válaszolt a felesége ezért ő is odajött az ajtóhoz és hasonlóképpen elkerekedett a szeme. Még jobban zavarba jöttem.
- Hát te? - kérdezte Adam, akit láthatólag teljesen lesokkolt, hogy újra lát. Nem számítottak erre egyikük sem, amin nem is csodálkozom.
- Jó est.. estét - próbálkoztam megint a köszönéssel. Megköszörültem a torkomat és nagy levegőt vettem. Reménykedtem benne, hogy a szívem dobogása egy kicsit lelassul, mert már kezdek attól félni, hogy ők is hallják a szívem erőteljes dobogását. - Kate miatt jöttem. Beszélni szeretnék vele - szedtem végre össze magam. Grace és Adam összenéztem, majd szívélyesen, de egy kicsit szomorúan szélesre tárták az ajtót.
- Gyere be - kicsit kezdtem aggódni. Remélem nem történt semmi baja, mert ahogy a szülei viselkednek éppen arra enged következtetni.
- Ugye nincsen baja? - akartam rögtön megtudni, de csak egy szomorú pillantás volt a válasz.
- Kate már nem lakik itt - mondta végül az édesapja. Amint eljutottak a szavai értelme hozzám teljesen lesokkoltam.
- Ezt hogy érti?
- Miután elköltöztél belekeveredett egy eléggé zűrös társaságba - és ezután mindent elmondtak. Elmondták, hogy teljesen magában zuhant és elkezdett mindenféle szereket szedni. Elmondták, hogy nem egyszer lopott a pénztárcájukból és mindezt csak azért, hogy drogot tudjon venni és nem utolsó sorban azt is elmondták, hogy miként hagyta el a házat.
- Sajnáljuk Harry, de fogalmunk sincsen merre van a lányunk - fejezte be végül Grace a történetet.
Mikor elhagytam a házat még mindig remegett minden végtagom. Ezt nem hiszem el. Hogy tehette ezt? Soha nem gondoltam volna, hogy Kate ilyen mélyre fog süllyedni. Én mindig hittem benne. Meg kell találnom őt, kattogott az agyamban. Ez mind és szép jó, de hogyan fogjak hozzá? Senki nem tudja merre lehet. Nagyot sóhajtva huppantam le az egyik padra a parkban. Már azt sem tudom hogyan jutottam el ide, úgy remegtek a lábaim. Egy ideig csendben ültem és csak akkor vettem észre, hogy a szememből potyognak a könnyek. Ez az egész az én hibám. Ha akkor nem szakítok vele, akkor most nem lenne ilyen helyzetben és nem kéne miatta aggódnom, de meg fogom találni. Erre megesküszöm és ismét sínbe teszem az életét még akkor is ha nem akar látni.

9. fejezet

Tökéletes az élet, vagy mégsem?

Harry szemszöge:

- Fiúk, elég legyen már. Próbáljátok már meg komolyan venni ezt a próbát. Két nap múlva fellépésetek lesz - mondta fáradtan Dex - Nem akarom, hogy beégjetek a rajongóitok előtt - szokás szerint most sem hallgattunk rá. Tovább káromkodtunk, mintha senki sem szólalt volna meg. Dex feje kezdett egyre vörösebb árnyalatot kölcsönözne. Már kezdtem azt hinni mindjárt kirohan a próba teremből, de tévedtem.
- Hagyjátok abba, most - kezdett el teli torokból üvölteni, aminek hatására mindannyian felé fordítottuk a fejünket és kíváncsian néztünk rá. Dex nem éppen arról híres, hogy üvöltözzön, ő inkább a csendes típus. Nem sűrűn hallottuk kiabálni, nagyon ki lehet akadva. - MI lenne ha egyszer az életben komolyan vennétek a próbát? - folytatta, de még véletlenül sem vette lentebb a hangerejét - Elegem van már a baromságaitokból. Vgay most rögtön eljátsszátok a számot hülyéskedés nélkül vagy búcsút mondunk egymástól. Válasszatok - mindenki tátott szájjal meredt rá. Mindenre számítottunk, csak erre nem. - Na? - folytatta dühtől eltorzult arccal. Még mindig döbbenten meredtünk rá, de halvány jelét sem láttam annak, hogy esetleg viccelne velünk, ezért inkább mélyen kifújtam a levegőt és a fiúk felé fordultam.
- Kezdjük a próbát - mondtam lassan és csak nagyon reméltem, hogy megértik. Még sosem fajult odáig a dolog, hogy Dex ki akarjon lépni az egészből és eddig ő a legjobb és mindannyian megszerettük, de az utóbi időben elég feszült és nem nagyon akarom még jobban felhúzni. A többiek reakcióiból ők sem. Mindenki szó nélkül beállt a helyére és elkezdtük a legelejéről a számot. Dex szeme elégedetten csillogott, de láttam valami mást is benne amit nem tudtam megfejteni. Kezdtem érte igazán aggódni, de az is lehet, hogy egyszerűen csak bebeszélem magamnak. Két óra kemény munka után megkönyörült rajtunk.
- Remek volt fiúk. Mára befejeztük. Holnap senki se késsen a fő próbáról. Sok dolgunk lesz - ezzel köszönés nélkül távozott.
- Ennek meg mi baja van? - törte meg a kínossá váló csendet Zayn. Zavartan néztünk magunk elé.
- Fogalmam sincsen - mondtam végül. Tíz percen belül mindenki összeszedelődzködött és már indult is mindenki a maga dolgára. Miközben London utcáin sétáltam a közelgő hazatérésem kezdett aggasztani., Eddig ne foglalkoztam vele, de ahogy közeledett az idő egyre inkább kezdtem kétségbe esni. Ott van az a lány aki valaha a mindent jelentette nekem, és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy már teljesen közömbös nekem. Én vettem el a szüzességét és ez mély nyomot hagyott bennem, főleg, mert a legtöbb lány annyi idős korában már a századikon is túl van. De ő nem volt. Olyannak adta magát akit szeretett és megbízott benne. Azt mondta nem bánta meg a döntését, de amint elmondtam neki, hogy Londonba szándékozom költözni, már nem ugrott olyan kitörő örömmel a nyakamba. Mindig boldogan mosolygott rám, de azon az estén mindent tönkretettem ami akkor fontos volt nekem. Akkoriban azt hittem ez a helyes döntés, de azóta elkezdtem kételkedni. Valóban megérte mindez? Feladni azt a lányt akibe tényleg szerelmes voltam a csillogásért? Ezt a kérdést már számtalanszor feltettem magamnak, de sose tudok rá magyarázatot találni. Szeretem a mostani életemet, de az akkorit is szerettem. Merengésemből a telefonom csörgése szakított ki. A kijelzőn Louis neve szerepelt, de most nem éreztem magam képesnek rá, hogy beszéljek vele, mert a gondolataim még mindig a köröl a lány körül forogtak aki egykoron az életemet jelentette.

Oklevél

Oklevél